MSZP-kongresszus: Kiss Péter nem számít meglepetésre
A politikus erről vasárnap délelőtt beszélt, amikor megérkezett a Budapest Kongresszusi Központba az MSZP rendkívüli kongresszusára. Arra az újságírói kérdésre, hogy mit vár a kongresszustól, úgy válaszolt: "megerősítjük Bajnai Gordont miniszterelnök-jelöltként (...), választunk pártelnököt Lendvai Ildikó személyében". Hozzátette: a kormány, illetve a pártvezetés mandátuma a következő országgyűlési választásokig tarthat - írja a bama.hu az MTI alapján.
A rendezvényre 10 óráig már megérkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Bajnai Gordon kormányfőjelölt és Lendvai Ildikó frakcióvezető, az MSZP elnöki posztjának várományosa. Arra a felvetésre, hogy számít-e előre hozott választásokra, Kiss Péter úgy reagált: "úgy kell tervezni, hogy el kell végezni azt a munkát, ami a Bajnai-kormánynak a leckéje".
A párt tisztújításával kapcsolatban hozzátette: az MSZP-ben van egy rend, de - mint fogalmazott - az nyilvánvaló, hogy a következő országgyűlési választások után értékelni kell a helyzetet. A kongresszus zárt üléssel kezdődött, ahol meghatározzák az ügyrendet. Az MSZP rendkívüli kongresszusának helyszínét, a Budapest Kongresszusi Központot körbekordonozták.