Közélet

Oroszország befejezte a csecsen-műveletet

Oroszország befejezte évtizedes "anti-terrorista műveletét" a csecsenföldi szeparatista lázadók ellen. A lépéssel szeretnék tovább normalizálni a helyzetet a térségben - mondták hivatalnokok.

Az orosz egységek 1994 óta két háborút vívtak a főként muszlimok lakta tagköztársaságban; 2004 óta nem került sor komolyabb terrormerényletre területén. A háborúk áldozatául esett Groznij fővárost azóta is nagy erőkkel építik újjá - jelenti a BBC helyszíni tudósítója.

A moszkvai tájékoztatások szerint a Csecsen Köztársaság helyzete stabilizálódott, amióta a Kreml-barát Ramzan Kadirov az elnök. Emberi jogi szervezetek visszaélésekkel vádolják a vezetést és milíciáit: szerintük az elnöknek több ellenfelét elrabolták, megkínozták, illetve megölték.

A mostani lépés értelmében megszűnnek kijárási tilalmak, úti ellenőrző pontok, illetve feltételezett iszlám terroristák ellen irányuló, visszatérő házkutatások is, továbbá enyhülnek a letartóztatáskor esedékes intézkedések is.

"Oroszország vezetése ezzel hivatalosan is megerősítette, hogy a terrorizmus fészkét felszámoltuk, az illegálisan felfegyverzett csoportokat semlegesítettük és militáns vezetőiket [...] megemmisítettük, elfogtuk és bíróság elé vittük" - mondta az elnök. "Csecsenföld most már egy békés, fejlődő terület."

Elszórt fegyveres megmozdulások ennek ellenére továbbra is jelen vannak a szomszédos Dagesztánban és Ingusföldön.

csecsen köztársaság kadirov Oroszország csecsenföld groznij Moszkva
Kapcsolódó cikkek