Közélet

Kivágóné lemondott, ahogy ígérte - Meg is van a jelölt a helyére

Lemondott fővárosi képviselői mandátumáról pénteken Kivágó Iván Györgyné, aki csütörtökön tette le képviselői esküjét, s azt követően szavazatával biztosította a főváros ez évi költségvetésének elfogadásához szükséges egyfős MSZP-SZDSZ-es többséget.

Az MTI információi szerint az MSZP budapesti vezetése a jövő héten várhatóan Bihary Gábort jelöli majd a megüresedett helyre. Bihary, aki jelenleg a III. kerületi önkormányzat MSZP-frakcióvezetője, 1994-2006 között már volt fővárosi képviselő - számol be az InfioRádió. 

Kivágó Iván Györgyné a közgyűlésben a mandátumáról április végén előzetes letartóztatása miatt lemondott Hunvald György helyét vette át. Eskütételével és szavazatával lehetővé tette, hogy két hónapos csúszással költségvetése legyen a fővárosnak.

Kivágóné még a képviselői esküjét megelőző napon bejelentette, hogy a személyét és családját ért inzultusok, valamint szavainak kiforgatása miatt pénteken lemond fővárosi képviselői mandátumáról. A továbbiakban is teszi majd dolgát Soroksár alpolgármestereként és részt vesz a főváros kerületi koordinációs bizottságának munkájában.

képviselő lemond Kivágóné közgyűlés fővárosi
Kapcsolódó cikkek