A bírság miatt egészen az Alkotmánybíróságig mentek
A közelmúltban a román fuvarozók aláírásgyűjtésbe kezdtek azért, hogy Magyarország módosítsa azt a jogszabályt, amely – véleményük szerint – aránytalan szankciókat ír elő. A Zala Megyei Bíróság 2009. július 1-én tárgyalt egy fuvarozási bírságolással kapcsolatos ügyet és véleménye alátámasztja a panaszosokat. A bíróság ugyanis úgy döntött, hogy az idevágó 57/2007. (III.31.) Korm. rendelet alkotmányellenességének megállapítását kéri az Alkotmánybíróságtól.
Az ügyben a felperes gépjárművezető azért fordult a bírósághoz, mert a rendőrség a vezetési-, illetÕleg a pihenőidő ellenőrzéséhez szükséges egyik okmány hiánya miatt 400 000 forint pénzbírsággal sújtotta. A járművezető egy cég alkalmazottja havi 200.000 forint bruttó fizetéssel, és az előző havi háromnapos szabadságát nem tudta a helyszínen igazolni.
A bíróság álláspontja szerint a jogszabály által előírt fix összegű bírság nem felel meg az Alkotmányban foglalt jogállamiság, az állampolgári jogbiztonság követelményeinek. A közigazgatási szankciórendszernek differenciáltnak kell lenni azért, hogy lehetővé tegye a jogalkalmazónak a jogsértés súlyához és következményéhez igazodó arányos joghátrány alkalmazását - szögezte le az igazságszolgáltató fórum.
A perbeli esetben több, az ellenőrzést meghiúsító kisebb és nagyobb súlyú cselekményre is ugyanazt a fix összegű bírság kiszabását rendeli el a jogszabály és nincs különbség abban sem, hogy a munkáltatót vagy annak alkalmazottját kötelezi a hatóság a bírság megfizetésére.
A bíróság szerint a jogalkotónak a bírságösszegek meghatározásakor figyelemmel kell lennie a társadalmi (jövedelmi) viszonyokra, és arra is, hogy a közigazgatási bírság harmonizáljon a jogrendszer egyéb szankcióival. A per az Alkotmánybíróság döntését követően folytatódik.


