Közélet

Lendvai "kitépi a haját" annak, aki le meri öregezni

"Addig, amíg novemberben nem áll mellettem a miniszterelnök-jelölt, és nem mutatom fel a választási programot, én vagyok az elnök, én irányítok" - jelentette ki Lendvai, hozzátéve, hogy a nemzedéki vitákat le kell zárni.

Úgy fogalmazott: aki bármilyen generációs vitában még egyszer le meri "öregezni", annak "kitépi a haját". A pártelnök határozottan elutasította az előre hozott választásoknak még a gondolatát is. Úgy fogalmazott: "elég legyen az előre hozott választások emlegetéséből, mert 1,7 millió nyomós okunk van a válságkezelő program folytatására. Ennyi devizahiteles már nyertese a politikánknak. Aki az előre hozott választás mellett akar aláírást gyűjteni, szegfű nélkül tegye. Vagy inkább naranccsal." – írja a Népszabadság.

A párttanácskozást megelőző belső viták kapcsán a pártelnök bejelentette: "azt akarjuk, hogy a kiegészített ovb képes legyen megszólítani több generációt, több társadalmi csoportot", ezért Ficsor Ádám titokügyi, Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Botka László Csongrád megyei, Boldvai László Nógrád megyei és Burány Sándor budapesti pártelnökkel javasolta kiegészíteni a választási bizottságot.

Lendvai egyúttal bejelentette azt is, hogy azok az ovb-tagok, akik fontos pártszervezési feladatot vállalnak, a parlamenti költségvetés elfogadása után "térjenek vissza a pártba", azaz hagyják el a kormányt. Ez elsősorban Szekeres Imre honvédelmi minisztert, Ujhelyi István MeH-államtitkárt, illetve a már említett Ficsor Ádámot és Molnár Csabát érintheti.

Ficsor devizahitel kongresszus Botka MSZP Lendvai Molnár Burány Újhelyi
Kapcsolódó cikkek