Közélet

Bajnai konkrét javaslatokat tesz magyar-szlovák feszültség oldására

A Nógrád megyei Szécsényben találkozik egymással szeptember 10-én a magyar és a szlovák kormányfő. Balázs Péter külügyminiszter méltóságteljesen zárná le a két fél közti vitát.

Már nemcsak dátuma, hanem helyszíne is van Bajnai Gordon és Robert Fico magyarországi találkozójának. Szollár Domokos kormányszóvivő ma jelentette, be, hogy szeptember 10-én a Nógrád megyei, a szlovák határhoz közeli Szécsényben tárgyal egymással a magyar és a szlovák miniszterelnök. Bajnai augusztus 28-án kezdeményezte az egyeztetést Ficóval, mert a kormányfő szerint a két ország minden állampolgárának érdeke, hogy enyhüljön a feszültség, amelyet a  szlovákiai nyelvtörvény módosítása és a köztársasági elnök európai alapnormákba ütköző, elfogadhatatlan Szlovákiából való kitiltása okozott.

Bajnai szlovák kollégájának konkrét javaslatokat fog tenni a két ország között kialakult rossz helyezet javítására. A miniszterelnök szerint csak akkor normalizálódhatnak a kapcsolatok, ha megszűnnek a magyar kisebbséget hátrányosan érintő lépések.

Bajnai Gordon Helsinkiben, Matti Vanhanen finn miniszterelnökkel való megbeszélése után kijelentette, hogy szeretnék csillapítani a Magyarország és Szlovákia között kialakult feszültséget, de ki kell állni azokért a jogokért és értékekért, amelyek mentén az unió létrejött.

Vanhanen közölte, hogy Finnországban igen nagy súlyt helyeznek arra, hogy a kisebbségek nyelvi és etnikai jogait tiszteletben tartására, de ez a kérdés minden ország belső ügye.

„Méltóságteljesen le kell zárnunk a szlovákokkal együtt a Sólyom Lászlóval a komáromi hídon történt incidenst” – mondta Győrött Balázs Péter. A külügyminiszter közölte, hogy a szlovák kollégája legutóbbi találkozójukon nem erősítette meg a korábbi médiaüzeneteket, amelyek szerint Fico bizonyos kérdésekről nem tárgyalna.

„Pártállástól függetlenül egyetértés van a magyar európai parlamenti képviselők között abban, hogy törekedni kell az új szlovák nyelvtörvény visszavonásának elérésére” – jelentette ki Brüsszelben Szili Katalin házelnök miután találkozott magyar néppárti, szocialista és jobbikos EP-képviselőkkel. Felmerült, hogy az Európai Bizottsághoz fordulnak az ügyben, vagy az EP-ben tesznek fel kérdéseket, mely szeptember 14. és 17. között tartja első plenáris ülést Strasbourgban.

Folytassa Bajnai!

„Mindent megteszek azért, hogy meggyőzzem Bajnai Gordont, vizsgálja felül álláspontját, amely szerint csak egy évre vállalta a miniszterelnöki megbízatást” – jelentette ki Szabó Imre. A környezetvédelmi miniszter meggyőződése, hogy az MSZP és a kormányfő részéről is jó döntés lenne, ha folytathatnák a közös munkát.

Bajnai közben az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy nem lát okot arra, hogy megváltoztatva korábbi álláspontját, jövőre a szocialisták kormányfőjelöltje legye.

Perelhet a magyar állam Sólyom kitiltásáért?

„Az államfő nem tehet jogi lépéseket Szlovákiából való kitiltása miatt, de a magyar kormány per indíthat az Európai Bíróságnál, ha egy polgárát a közösségi normák megszegése miatt jogsérelem éri” – értesült a Népszabadság. Egy név nélkül nyilatkozó nemzetközi jogász szerint egy másik lehetőség szerint az állam az Európai Tanács keretében működő konzultatív testülethez, a Velencei Bizottsághoz fordul, mely azonban csak a véleményét fejtheti ki, kötelező erejű döntést nem hozhat. A schengeni jegyzőkönyv meghatározza a kitiltás feltételeit, eljárási rendjét, melyet határozatban, indoklással kell ellátni. Szlovákia azonban csak egy diplomáciai jegyzéket készített.

Bajnai Gordon balázs péter Sólyom László magyar-szlovák feszültség szécsény Robert Fico
Kapcsolódó cikkek