A versenyhivatal kételkedik
A Media Markt és a Credigen Bank azért került a versenyhatóság látókörébe, mert áruvásárlási hitelkonstrukciójukkal feltételezhetően megsértették a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. A GVH szerint valószínűsíthető, hogy a meghirdetett „ingyenhitelhez” mégsem jutott hozzá ingyenesen minden ügyfél. Bár súlyos, esetenként százmilliós nagyságrendű bírság az ára a törvénysértésnek, változatlanul sok cég használja ki a szépülni és a gyógyulni vágyókat. A versenyhatóság nemrég az Ilcsi-féle szépítő füveket vette górcső alá. Úgy néz ki, a közkedvelt kozmetikai készítményeket gyártó társaság jogosulatlanul és megtévesztő módon alkalmazta esetenként a Biokontroll védjegyet, azt a képzetet keltve, hogy a minősítés az egész termékskála előállítására érvényes.
Elképzelhető, hogy a Fastum gél sem annyira hatékony, ahogy az a reklámok alapján remélhető. A GVH vizsgálata majd eldönti: bizakodhat-e az időjárás-változásra érzékeny derekú ember a szer gyors hatásában vagy sem. Megtéveszthette a fogyasztókat a Zepter Kft. is. A versenyhatóság legalábbis él a gyanúperrel, hogy a Bioptron fényterápiás rendszert népszerűsítő tájékoztatókban megalapozatlanul szerepelnek gyógyhatásra utaló állítások.
Bár a versenyhivatal évek óta következetes szigorral lép fel az úgynevezett fogyasztói csoportok becsapós, még inkább „elhallgatós” hirdetései miatt, újra és újra akadnak e területről „ügyfelei”. Ezúttal az Euro Correct Consulting Kft. és a Group Saving Kft. ellen indult eljárás, mert az érintettek nem informálták egyértelműen a fogyasztókat a reklámozott konstrukció lényeges tulajdonságairól. KK
Utóvizsgálatok sorát tartják
Utóvizsgálatot tart a versenyhatóság a Castrol Hungária Kereskedelmi Kft.-nél. Azt ellenőrzi: eleget tett-e a társaság az ez év márciusában vállalt kötelezettségének, hogy bizonyos szerződéseit összhangba hozza a versenytörvény rendelkezéseivel. Ha ugyanis nem teljesítette az elvárást, bírságra számíthat. Az utóvizsgálatot törvény írja elő. Nem egy cég bukott már meg ezek során.A GVH az idén például a Provea SA, az Editions Atlas SA és a Linea Directa Kft. csomagküldő vállalkozásokat, a Miskolci Bölcsész Egyesületet és BiovitPharma Kft.-t bírságolta meg, mert elmulasztották a versenyhatósági határozat előírásait valóra váltani.
A GVH az idén például a Provea SA, az Editions Atlas SA és a Linea Directa Kft. csomagküldő vállalkozásokat, a Miskolci Bölcsész Egyesületet és BiovitPharma Kft.-t bírságolta meg, mert elmulasztották a versenyhatósági határozat előírásait valóra váltani.-->


