Az MSZP törvényekkel is védené a hiteleseket
Pénzügyi stratégiai tanács létrehozásával erősítené tovább a banki hitelesek védelmét az MSZP. A szocialista párt újra szabályozná azt is, hogy probléma esetén kihez fordulhatnak az ügyfelek, erősítené a pénzügyi közvetítő rendszert, valamint biztosítaná az egyenlő bánásmód elvét.
Az MSZP egy a napokban az Országgyűlésnek benyújtandó törvényjavaslattal hozná létre a stratégiai tanácsot, amely ellenőrizné, megfelelő-e a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) a banki hitelesek fogyasztóvédelmére megalkotott rendeletalkotási jogköre – jelentette be tegnap Tóbiás József, a kormánypárt frakcióigazgatója. Az új testület a rendeletalkotás tekintetében egyetértési joggal bírna. A törvényjavaslat értelmében a tanácsba a kormány, a PSZÁF, a Magyar Nemzeti Bank és a fogyasztóvédelmi szervezetek delegálnának tagokat. A PSZÁF működésével összefüggésben megvizsgálnák a szocialisták, biztosít-ja-e a felügyelet rendeletalkotási jogköre a banki ügyfelek védelmét és a kiszámítható banki működést. Szerepel az elképzelések között az is, hogy a felügyelet egyéni ügyfélproblémák kezelésére is kapna jogköröket. Ez tehát azt jelenti, hogy a felügyeleti jogkör fogyasztóvédelmi szempontokkal egészülne ki. A PSZÁF és az MNB erősebb hatásköröket kapna, hogy a bankrendszer működése, átláthatósága és szabályozottsága kiszámíthatóbb legyen.
Az MSZP a pénzügyi stratégiai tanács létrehozása mellett további garanciákat is szeretne a hitelesek védelmére. Mindezt nem egy törvényjavaslattal érnék el. Még az ősszel törvénymódosítás születhet a fogyasztói hitel, a pénzügyi ügynökök tevékenysége és a követelés, végrehajtás kérdéskörében. AV


