BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Biztatás a Balkánnak

Állapotfelmérés. Újabb volt jugoszláv tagköztársaság, Macedónia tagjelöltté nyilvánítását kezdeményezi az Európai Bizottság által tegnap elfogadott jelentés. A testület éves bővítési stratégiáját összefoglaló dokumentum kiemeli, hogy jelentős haladást ért el az integráció irányában a már csatlakozási tárgyalásokat folytató Horvát- és Törökország.

A most bemutatott stratégia a nyugat-balkáni államok és Törökország európai jövője melletti elkötelezettségünket tükrözi – fogalmazott a jelentéssel kapcsolatban az EU bővítési biztosa. Olli Rehn szerint Albánia és Montenegró csatlakozási kérelme is bizonyítja: az unió a gazdasági válság közepette is meg tudta őrizni vonzerejét.

Macedóniával kapcsolatban a jelentés úgy fogalmaz, hogy a volt jugoszláv tagköztársaság megfelelően teljesíti a stabilizációs és társulási folyamattal kapcsolatos politikai feltételeket, ezért a bizottság csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolja a tanácsnak. Macedónia számára már 2010-től kezdve kézzelfogható közeledést jelent a szerbekre és montenegróiakra is vonatkozó uniós vízummentesség.

Ami Horvátországot illeti, Brüsszel üdvözli, hogy a Szlovéniával folytatott felségvízjogi vita tisztázásával sikerült ismét felvenni az amúgy igen előrehaladott csatlakozási tárgyalások fonalát. A bizottság álláspontja szerint Zágráb akár már jövőre lezárhatja az összes fejezetet.

Törökország esetében Brüszszel ugyan kiemeli a reformtörekvések megújulását, de arra is rámutat, hogy a közeledés nagyban függ a szabadságjogok és a jogállamiság megszilárdításától. Miközben Rehn hangsúlyozta az örmény–török közeledés jelentőségét, a török–ciprusi feszültségekről nem tesz külön említést a jelentés. Rapid, Reuters






Jó úton vannak a térség még nem tagjelölt országai is

Alapvetően kedvezően értékelte a nem tagjelölt balkáni országok készültségi fokát a bizottsági jelentés. A csatlakozási kérelmüket már benyújtó Montenegró és Albánia kapcsán Brüsszel a jogállamiság és az adminisztratív kapacitások erősítését sürgette. Előbbi ország esetében a bizottság jelenleg dolgozza ki véleményét, míg utóbbinál még a tanács megbízására vár ahhoz, hogy megkezdje a csatlakozási kérelem értékelését.

Szerbia esetében az országjelentés értékelte az EU-hoz való közeledés melletti elkötelezettséget és egyes kulcsfontosságú reformok beindítását. Emellett azonban konstruktívabb hozzáállást sürget Belgrád részéről az uniós dokumentum Koszovóval kapcsolatban. Utóbbi esetében Brüszszel az erős jogállamiság kiépítésének és az elszakadt tartományban élő szerb kisebbség védelmének fontosságát hangsúlyozza.


Szerbia esetében az országjelentés értékelte az EU-hoz való közeledés melletti elkötelezettséget és egyes kulcsfontosságú reformok beindítását. Emellett azonban konstruktívabb hozzáállást sürget Belgrád részéről az uniós dokumentum Koszovóval kapcsolatban. Utóbbi esetében Brüszszel az erős jogállamiság kiépítésének és az elszakadt tartományban élő szerb kisebbség védelmének fontosságát hangsúlyozza.

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.