BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarországnak is fontos a megállapodás

Magyarországnak az az érdeke, hogy legalább a fő kérdésekről megállapodás szülessen Koppenhágában, és így a gazdasági szereplők is hosszú távra tudjanak tervezni – összegezte kérdésünkre Faragó Tibor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium környezet- és klímapolitikai szakállamtitkára. Egy a kiotói jegyzőkönyvhöz hasonló átfogó dokumentum megalkotásának ugyanakkor kevés esélyt ad a nemzetközi klímavédelmi tárgyalásokon közel két évtizede részt vevő szakember.

Hazánk önállóan részese az 1992-es ENSZ-keretegyezménynek, illetve az annak égisze alatt öt évvel később született kiotói jegyzőkönyvnek. A koppenhágai konferencián a tagállamok mindegyike részt vesz, felszólalhat a vitákban, ugyanakkor a tárgyalások érdemi szakaszában az unió soros svéd elnöksége képviseli a huszonheteket. (A majdani megállapodást a tagállamok külön-külön, illetve az EU együttesen is aláírja.) Az elmúlt és a decemberig hátralévő időben a közös uniós álláspont kialakításában való részvétel volt és lesz a magyar kormányzat fő feladata – fejtette ki a szakállamtitkár. Ennek még függőben lévő részleteiről a jövő héten tanácskoznak a pénzügy-, illetve a környezetvédelmi miniszterek, majd a rá következő héten remélhetőleg az állam- és kormányfők is rábólintanak a közös álláspontra.

A Magyarországon megvalósítandó intézkedéseket egyébként főbb vonalakban meghatározza a 2008–2025 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia. Ennek célja a nemzetközi kötelezettségek teljesítése, az éghajlatváltozást okozó hatások elleni küzdelem, a kibocsátáscsökkentés és az alkalmazkodás a klímaváltozáshoz. A következő öt évben több mint 100 milliárd forint áll rendelkezésre klímavédelemmel kapcsolatos beruházásokra, a rövid távú feladatokra vonatkozóan pedig két évre szóló Nemzeti Éghajlatváltozási Programot fogadott el a kormány. VG

Üvegházhatású gázok

- szén-dioxid: fa, szén, olaj, földgáz tüzeléséből származik

- metán: olvadó fagyott talaj, rizstermesztés, bomló szerves anyagok stb. eredményezik

- freon- és fluorgáz: hűtőszekrények, szórópalackok, klímaberendezések hajtógáza

- dinitrogén-oxid: műtrágyázásból származik

- metán: olvadó fagyott talaj, rizstermesztés, bomló szerves anyagok stb. eredményezik

- freon- és fluorgáz: hűtőszekrények, szórópalackok, klímaberendezések hajtógáza

- dinitrogén-oxid: műtrágyázásból származik-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.