Miniszteri fellépés az öngyilkosságok ellen
A nagyrészt állami tulajdonban lévő France Télécom cégnél a múlt héten ismét önkezével vetett véget életének egy dolgozó. A 48 éves mérnök – akit fizetetlen szabadságra küldtek – a 25. volt a cég alkalmazottainak sorában, aki a munkahelyének elvesztése miatti félelem áldozata lett. Az öngyilkosság-sorozat már másfél éve tart, ennek láttán Christine Lagarde gazdasági és pénzügyminiszter levelet intézett azokhoz a vállalatokhoz, amelyekben az államnak számottevő a részesedése, felszólítva a vezetőket a humánusabb személyzeti politikára.
Lagarde szerint az állami cégeknek példát kell mutatniuk abban, hogy a versenyképesség megerősítését és a piaci alkalmazkodást célzó programokat „az emberi sorsok követésére alkalmas, tartós stratégia keretében” hajtsák végre. A miniszter sürgeti a gondoskodás elemeinek felvételét a foglalkoztatás és a szakértelem menedzselésébe, egyúttal tájékoztatást kért arról, hogy a munkaadói jogokat gyakorló vezetők miként veszik figyelembe a személyes sorsokat a munka szervezésében, és milyen eszközöket alkalmaznak a nyomásnak kitett vagy a törékeny egzisztenciák súlyos helyzetének feltárására, megelőzésére.
Az öngyilkosság-sorozatot a France Télécom részben vezetőváltással próbálja megállítani, az új vezérigazgató kiemelt feladatának mondta a „pokoli spirálból való kijutást”. A tragikus fejleményekkel kapcsolatban az AFP emlékeztet: az állam jelentős részesedést tart fenn olyan cégekben, mint a párizsi repülőterek, a GdF Suez, a Renault, az Air France-KLM, az EADS vagy az államvasutak (SNCF). VG


