Közélet

Mesterházy csak a sportról beszélgetett Zuschlaggal

Mesterházy Attila elmondása szerint nem tudta, hogy a FIBISZ működését civil szervezetek által pályázatokon elnyert pénzekkel finanszírozták. Kijelentette azt is, hogy őt nem keresték meg a Zuschlag-féle szervezetektől pályázatok támogatása ügyében, a minisztériumi megbeszélések pedig kifulladtak, miután csak a sportról beszélgettek.

Mesterházy Attilát dr. Fodor Endre tanácsvezető bíró először arról a kinevezését megelőző vitáról kérdezte, melyről Jánosi György tett említést múlt heti vallomásában. Mint emlékezetes, a volt miniszter azt mondta, hogy az MSZP sport és ifjúsági munkacsoportja ellenezte Mesterházy politikai államtitkári kinevezését a sporttárcánál. Végül kompromisszum született: Mesterházy államtitkár lett, ennek ellentételezéseként pedig az ifjúsági ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkár Ocsovai Tamás - írta helyszíni tudósításában a baon.hu.

Mesterházy ma kijelentette: erről a vitáról ő utólag értesült Medgyessy Péter akkori miniszterelnöktől, mikor Medgyessy felkérte a posztra. Elmondta: úgy tudja, az volt személye ellen a kifogás, hogy nem volt tagja ifjúsági szervezetnek és ifjúsági ügyekkel korábban nem foglalkozott. A bíró kérdésére válaszolva Mesterházy Attila hozzátette: arról senki nem tájékoztatta, hogy Ocsovai kinevezése lett volna a feltétele az ő államtitkári pozíciójának.

A sportnak jobban örült volna

Mesterházy kijelentette, hogy Jánosi György szóbeli kérés alapján jött létre közte és Jánosi között munkamegosztás, miszerint a miniszter foglalkozzon a sportügyekkel, ő pedig az ifjúsági területtel. „Nem örültem ennek, két ok miatt: a sport mindig is jobban érdekelt, illetve nem is értettem az ifjúságpolitikához. Az élet aztán megoldotta ezt a dilemmát, ugyanis egyre több kérés érkezett a minisztériumhoz a sport területéről, így nekem is egyre hangsúlyosabban be kellett kapcsolódnom a sportügyekbe” - mondta. Hozzátette: hivatalos rendelkezési és utasítási jogköre nem volt az ifjúsági helyettes államtitkárság felett.

Zuschlag nem kereste meg

Mesterházy nemmel felelt arra a kérdésre, miszerint volt-e tudomása arról, hogy a FIBISZ működését civil szervezetek által pályázatokon elnyert pénzekkel finanszírozták. Kijelentette azt is, hogy őt nem keresték meg a Zuschlag-féle szervezetektől pályázatok támogatása ügyében, és maga az elsőrendű vádlott sem kérte segítségét ilyen ügyben. Hozzátette, hogy ő sem kérte civil szervezetek támogatását Ocsovai Tamás helyettes államtitkártól.

Az egyeztetések egy idő után kifulladtak

A minisztérium és a frakció közötti egyeztetésekkel kapcsolatban Mesterházy Attila elmondta: Gyurcsány Ferenc minisztersége alatt hétfő reggelenként csak szakmai, stratégiai kérdésekről egyeztettek, konkrét pályázatokról nem esett szó. Ezeken a találkozókon emlékei szerint rajta kívül Gyurcsány Ferenc, Keszthelyi András kabinetfőnök, Bakonyi Tibor, valamint Ujhelyi István, Arató Gergely és Zuschlag János vettek részt. „Ezek az egyeztetések egy idő után kifulladtak, időpont-egyeztetési problémák miatt, illetve a sport került rajtuk előtérbe” – jelentette ki. 

zuschlag-ügy MSZP zuschlag jános Mesterházy Attila mszp ügyek korrupció
Kapcsolódó cikkek