Közélet

Mesterházyt 90 százalékkal választották meg kormányfőjelöltnek

Az MSZP kongresszusa 70 százalékos szavazattöbbséggel felállította országos listáját, majd 90 százalékos szavazattöbbséggel Mesterházy Attilát választotta meg miniszterelnök-jelöltnek - jelentette be Lendvai Ildikó pártelnök.

A Magyar Szocialista Párt megválasztotta a jövő emberét, hiszen ennek a pártnak van jövője - fogalmazott Lendvai a párt honlapja szerint.

Nehéz dolga van ugyan, hiszen a múlt emberével, igazi veteránnal küzd meg, ámbátor le fogja azt győzni, hiszen a jövő mindig a múlt fölébe kerekedik, arról nem beszélve, hogy Mesterházy mögött csapat áll, míg a jobb oldal vezére egyedül áll ki - emelte ki a pártelnök.

Kemény ellenfél lesz Mesterházy

Mesterházy Attila kormányfőjelölti megválasztása utáni beszédében kiemelte, hogy az elmúlt hetekben egyértelművé vált, hogy csak akkor járhat sikerrel a párt a parlamenti választáson, ha mindenki beáll a csapatba és hozzáteszi a közös teljesítményhez azt, amit tud. „Nehéz küzdelem előtt állunk, de a kilencvenes évek eleje a mainál sokkal nehezebb időszak volt, és mégis: húsz év alatt három választást is megnyertünk” - mondta.

„Ennek a csapatnak az idősebbek és fiatalok együttműködésére kell épülnie. Én hiszem, hogy közösen olyan csapatot fogunk alkotni, amelyben a lendület és a tapasztalat kiegészíti és felerősíti egymást” - jelentette ki a miniszterelnök-jelölt.

Az MSZP, a baloldal, de az egész magyar demokrácia szempontjából meghatározó lesz a 2010-es parlamenti választás. A kérdés az, hogy megőrzi-e Magyarország azokat a demokratikus értékeket, amelyeket az elmúlt húsz évben együtt felépítettünk – emelte ki. Megerősítette korábbi ígéretét, hogy nagyon kemény ellenfele, de nem ellensége lesz a demokratikus jobboldalnak, viszont kérlelhetetlen ellenfele lesz a szélsőjobboldalnak.

„Most ünnepeljük a párt húszéves születésnapját, 20 éves történelmét, de ma kezdjük el írni a következő 20 év történelmét is! Én ígérem Nektek, hogy mától minden erőmmel azért fogok küzdeni, hogy a következő 20 évben is legalább háromszor újra a baloldal győzzön ebben az országban” - fejezte be beszédét az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

Bajnai: Nem szabad sasszézni

Bajnai Gordon kormányfő is beszédet mondott a kongresszuson. Elmondta:  nem szabad hagyni, hogy Magyarországot táncba vigyük. „Nem szabad sasszézni, sokkal inkább kapaszkodni kell fel a hegyre, mert a válság szakadékából ez az út vezet kifelé. Aki elhagyja ezt, az a biztos növekedés útját dobja el. Magyarország nem teheti meg, hogy még egyszer a szakadék szélére csússzon” – hangsúlyozta a kormányfő.

„A válságnak nincs ugyan pártállása, a válságkezelés mégis lehet jobb vagy bal oldali. Sikerült olyan költségvetést alkotni, mely csupán a válsággal szemben kemény, az emberekkel, az állammal szociális."

„Eredményeinket visszaigazolja a világ, legfeljebb sokaknak nem érdeke elismerni ezeket a cselekvéseket. Külföldi elemzők szerint a magyar 2 év múlva a legintenzívebb lesz, s mi vezethetjük be az eurót a régióban először. Az IMF vezérigazgatója örömmel konstatálta, hogy nyár óta nem kellett hitelt felvenni az országnak. Félő, hogy az el nem ismerés politikája értelmetlenné teszi az eddigi programokat. A jobb oldal vagy nem érti, hogy mi van, és nem méltó a kormányzásra, vagy tudják, hogy ez így jó, de akkor hazudnak” – mondta Bajnai Gordon.

 


[enews_gallery id='335697']

kormányfőjelölt kongresszus MSZP Mesterházy Attila
Kapcsolódó cikkek