BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelöltek kerestetnek

„21 hetünk van a választásig! Kérek mindenkit, aki a Civil Mozgalommal szimpatizál, és szeretné, ha a szervezet a tavaszi nagy megmérettetésen eséllyel indulna, válaszoljon az alábbi kérdésekre” – így indul a Seres Mária által fémjelzett Civil Mozgalom honlapján a „képviselőjelölt-vadászat”.

Aki vállalná a mozgalom színeiben a megmérettetést, két kérdésre kell válaszolnia. Egyrészt, hogy „Vállalná-e az országgyűlési képviselő-jelöltséget a választási körzetében?”, illetve, hogy „Tud-e ajánlani jelöltségre alkalmas személyt a saját környezetéből, vagy máshonnan?”

A nagy pártok körében mindeközben tovább folytatódnak listaállítási tárgyalások. Sajtóértesülések szerint külön figyelmet érdemelnek az Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége közötti egyeztetések, amelyek eredményeként több, a liberálisok által delegált jelölt is felkerülhet a magyar demokraták országgyűlési választási listáira.

Az MDF fővárosi listavezetői posztjára egyes információk szerint például a Magyar Telekom egykori, új üzleti területekért és üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese, Simó György a legesélyesebb.

Megerősíteni ugyan nem tudták, de az éterben keringenek azok a hírek is, amelyek szerint Simonyi András volt washingtoni nagykövet és Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettes is felkerülhet a Magyar Demokrata Fórum fővárosi listájára.

A korábbi cáfolatok ellenére a liberális Fodor Gábor neve is felmerült, bár az elmúlt napok egyeztetésein a szabad demokraták volt elnökéről állítólag nem tárgyaltak.

Lapunk kérdésére ugyanakkor mind a Magyar Demokrata Fórumnak, mind a Szabad Demokraták Szövetségének a sajtófőnöke elmondta, hogy a híreszteléseket nem óhajtja kommentálni, a listaállítási folyamatok ugyanis még közel sem záródtak le. VG

Extrém hirdetés

Az internetes toborzástól jóval merészebb módszert választott egy közelebbről meg nem jelölt formáció, amely Expressz-hirdetésben keresi álmai parlamenti képviselőjelöltjét, feddhetetlen, jó kommunikációs képességű szakember személyében.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.