Kérdések az új Ptk.-ról
Az új Ptk. első és második könyvének május elsejei hatálybalépésével több fontos jogbővítő rendelkezés érvényesülhetne akár a gondnokság, akár a sajtószabadság területén vagy éppenséggel az üzleti forgalomban – állítja az igazságügyi tárca, ahol a Világgazdaságnak elmondták: az új kódex mintegy 1200 paragrafusából mindössze 100 lépne hatályba az idén, a többi 2011. január elsején. Ezek között forradalminak mondható, hogy új alapokra helyezi a cselekvőképesség szabályozását. Erősíti a sajtó ellenőrző szerepét és a szólásszabadság garanciarendszerét. Nagy hangsúlyt kapnak benne az egészséges környezet védelméhez fűződő jogok. (Egy későbbi könyv tárgyalja a környezeti károkért való felelősséget, amely a jelenlegi három helyett harminc évig áll fenn.) Rugalmasabb lesz az alapítványok szabályozása: köz- és magáncélra egyaránt létrehozható majd, és – ha az alapító okirat feljogosítja – üzletszerű gazdasági tevékenységet is végezhet a kft.-re vonatkozó tőkeminimummal.
Ismeretes: az új Ptk. az őszszel másodjára kapott zöld utat kapott a köztársasági elnöktől, aki decemberben visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a hatálybaléptetését szolgáló törvényt, illetve a kódexhez fűződő egyéb törvényeket is. Az államfő aggályait fejezte ki, hogy a törvény két lépcsőben lépteti hatályba az új kódexet, melyet egyébként továbbra sem tart alkalmasnak arra, hogy Magyarország polgári törvénykönyve legyen.
Az igazságügyi kormányzat szerint azonban a kétlépcsős bevezetés nem okozhat jogbizonytalanságot, és elegendő idejük jut a jogalkalmazóknak a törvénykönyv „megtanulására”. A májusban bevezetendő 100 paragrafusra már tavaly ősz óta folyik a felkészülés, például a bírák oktatása a Bíróképző Akadémián. A minisztérium tájékoztató anyagokkal szolgál az ügyvédeknek, közjegyzőknek, és márciusban konzultációt szervez az új szabályokról. Honlapján már most választ kaphatnak leggyakoribb kérdéseikre az érdeklődők. A gondnokság területén várható gyakorlati változásokat – így például a gondnokság alatt állók felülvizsgálatát – pedig külön tervek szerint, öt év alatt bonyolítják le.
A kétlépcsős bevezetés kérdésére természetesen a parlament ad majd választ. KK
Monitoring
A törvénykönyv alkalmazását elősegítő oktatás, képzés, a szükséges fejlesztések megvalósulásának koordinálása, ellenőrzése, az új jogintézményekkel kapcsolatos tapasztalatok összegyűjtése, elemzése egy monito-ringbizottság feladata. Munkájában az érintett tárcák képviselői és az igazságszolgáltatás szereplői mellett független szakértők, civilszervezetek és a gazdasági szféra delegáltjai is részt vesznek – ha a törvényt elfogadja a parlament.
ringbizottság feladata. Munkájában az érintett tárcák képviselői és az igazságszolgáltatás szereplői mellett független szakértők, civilszervezetek és a gazdasági szféra delegáltjai is részt vesznek – ha a törvényt elfogadja a parlament.
A kódex könyvei: Bevezető rendelkezések
Személyek
Családjog
Dologi jog
Kötelmek
Öröklési jog
Zárórendelkezések
-->


