BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pályázati kifogások a civil fogyasztóvédőktől

Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) elfogadhatatlannak tartja a civilek működési támogatására kiírt pályázatokat. Meglátása szerint azok diszkriminatív feltételeket tartalmaznak, így számos szervezet nem juthat hozzá a tevékenységéhez szükséges összeghez.

A fogyasztóvédelmi szervezetek működési támogatására 296 millió forint jut az idén, ezt pályázatok révén nyerhetik el az érdekeltek. Kispál Edit, a szövetség szóvivője elmondta: a szaktárca kiírása előnyben részesíti azt a szervezetet – köztük a FEOSZ-t is –, amely részt vesz a Fogyasztóvédelmi Tanács munkájában. Ám nem csak a civileken múlott, hogy melyikük került be a testületbe. A tanácson kívüliek döntő hányada pedig jól végzi a munkáját, tehát igazságtalan a megkülönböztés. Hasonlóképpen kifogásolható, hogy a többi szervezettel szemben előnyt élveznek a fogyasztóvédelmi tanácsadó irodák országos hálózatának tagjai is.

Az állam a tájékoztatást, az oktatást a civilszervezetek fő feladatának tekinti, ennek főleg elektronikus kiadványokkal, tájékoztató füzetekkel tesznek eleget, és ez nem kevésbe kerül. Ezért érthetetlen, miért maximálja pályázónként 200 ezer forintban az igényelhető juttatást a kormányzat, és miért irányoz elő pályázónként legfeljebb 25 millió forintot a négy országos fogyasztóvédelmi újságra – mondta Kispál Edit. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.