Jogszerű volt a bírság
Jogszerűen szabják ki a közigazgatási bírságot, ha a gépjármű vezetője nem tudja bemutatni az adatrögzítő lapokat – rögzítette a Legfelsőbb Bíróság (LB) az alábbi jogvitában.
Az ügy szenvedő alanyát fuvarozás közben ellenőrizték a vám- és pénzügyőrség járőrei. A gépkocsivezető néhány napról nem tudott igazolást adni. Arra hivatkozott, hogy az igazolást a cég telephelyén hagyta, egyébként az adott időszakban szabadságon volt. A menetíró korongok hiányát nem vitatta. Megbüntették.
A bírósághoz fordult, változatlanul állította, szabadságon volt. Érvelt azzal is: a hatóság előtt három menetlevéllel igazolta, hogy akkor más személy vezette a gépjárművet, de ezt nem vették figyelembe.
A bíróság megalapozottnak találta keresetét. A nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló rendelkezések alapján arra jutott: a közúti fuvarozók ellenőrzésének célja a vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályok betartásának vizsgálata az adatrögzítő lapok alapján. A felperes az ominózus időszakra igazoltan azért nem tudott nevére szóló adatrögzítő lapot bemutatni, mert akkor nem végzett munkát. A bíróság szerint, ha a gépjármű vezetője nem dolgozik, nem rendelkezhet adatrögzítő lappal, így bemutatási kötelezettség sem terheli.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az LB-hez. Az volt az álláspontja, hogy a bíróság a kereseti kérelmen túlterjeszkedett, és tévesen értelmezte az általa hivatkozott rendelkezéseket. A legmagasabb ítélkező fórum helytállónak találta érveit. Kifejtette: a perbeli esetben valóban nem alkalmazhatók az említett előírások, azok ugyanis csak meghatározott nemzetközi közúti fuvarozás esetében érvényesülnek. A felperes azonban nem a rendeletben megszabott országokban, illetve útvonalon fuvarozott.
Az LB szerint tévesen jutott arra a következtetésre a bíróság, hogy a felperest nem terhelte az adatrögzítő bemutatása arra az időszakra, amikor a gépjárművet nem vezette. A dokumentumokat a mindenkori vezetőnek a gépkocsiban kell tartania, hogy bármikor megállapítható legyen a vezetési és a pihenőidőre vonatkozó előírások betartása – mondta ki az LB, és a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezve elutasította a keresetet. KK
Új jogszabályok
- a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítéséről (MK 2010/12. sz.)- az egyes nemzeti hatáskörben működtetett támogatások feltételeiről (MK 2010/13. sz.)
- az egyes nemzeti hatáskörben működtetett támogatások feltételeiről (MK 2010/13. sz.)-->


