Ma határoz az EB a Sió-Eckes kérelméről
Ma hirdet ítéletet az Európai Bíróság arról, jogosult-e a Sió-Eckes Kft. a közösségi jog alapján feldolgozóipari támogatásra. A cég ugyanis a közösségi zöldség-gyümölcs feldolgozóipari támogatási rendszerben jóváhagyott feldolgozóként, támogatott feldolgozói szerződés alapján vásárolt fel őszibarackot, amelyből őszibarackvelőt állított elő. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szerint azonban a vállalkozásnak nem járt a feldolgozóipari támogatás, és erre tekintettel meg is bírságolták a céget. A Sió-Eckes Kft. azonban megtámadta a határozatot a Fővárosi Bíróságon, amely az ügyben az Európai Bíróságtól kért előzetes döntést.
Szakértők szerint az Európai Bíróság állásfoglalása azért lehet „tisztázó” jelentőségű, mert e témában a vonatkozó uniós rendeletek vámtarifaszámai és kódjai sem egyértelműek. Ugyanakkor rámutatnak arra: a válasz a több rendelet együttes olvasatából egyértelműen kirajzolódhat, azaz nem kell egyebet tenni, mint kicsit a szabályozás mögé nézni. Az ügy egyszerű megítélésére utalhat, hogy nem volt főtanácsnoki indítvány. KK