Vészesen fogy a magyar lakosság
Aggodalomra ad okot a magyar népességfejlődés várható alakulása: az optimális előrejelzések szerint ugyanis 2050-re már csak 8,9 millió főre tehető majd a lakosság létszáma – derül ki a Gazdasági és Szociális Tanács felkérésére készített legfrissebb tanulmányból.
Tóth Pál Péter, a tanulmány egyik szerzője szerint a létszámváltozás mellett a korösszetétel alakulása sem kecsegtet túl sok jóval, mivel az egyre idősödő társadalomban a középkorosztály létszáma is csökkenni kezdett.
A jelenlegi prognózisok szerint a következő 15-20 évben milliós nagyságrendű létszámcsökkenéssel kell számolni a munkaerőpiacon aktívak körében.
A gondokat tetézi, hogy a magyarok gyermekvállalási hajlandósága a halandóság szintjére csúszott vissza. Szakértők szerint ezért a tendenciáért nagyban felelős az állam, hiszen a szülők körében továbbra is elrettentő erejű az a tény, hogy a gyermeknevelés költsége 70 százalékban a család és csak 30 százalékban az állam pénztárcáját terheli.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi Iparkamara, valamint a Gazdasági és Szociális Tanács soros elnöke szerint a politikusoknak végre fel kellene hagyniuk a négyéves, ciklikus gondolkodással, és egy átfogó, hosszú távú megoldást lenne szükséges nyújtani a népesség problémáira. Szakértők szerint ilyen lehetne egy úgynevezett demográfiai konvergenciaprogram, amelynek a segítségével Magyarország is felzárkózhatna az uniós népesedési trendekhez. VG


