A 13. Magyar Termék Nagydíj Pályázat
A minőségtudatos szemlélet elterjesztését tűzték ki a kiírók fő célként, olyat, amely segíti a minőségtudatos fogyasztói magatartást. Ennek jegyében hirdette meg az idén – immár tizenharmadik alkalommal – a Magyar Termék Nagydíj Pályázatot az Eximbank, az Industorg-Védjegyiroda, az ITD Hungary, a Mehib, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a TERC Kft. és a TÜV SÜD Kermi Kft. Ez évben már 17 témakörben lehet pályázni, ezek a gazdaság szinte teljes palettáját felölelik. A dokumentumok benyújtási határideje: 2010. május 21. Pályázatot nyújthat be minden természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, alkotó közösség. Egy pályázó több pályázattal is szerepelhet. Többen is benyújthatnak közös pályázatot. Egy pályázatban egy termék vagy termékcsalád jelenhet meg.
A cél, hogy a díjjal elismerjék a Magyarországon gyártott vagy forgalmazott termékek és szolgáltatások magas minőségi színvonalát, illetve elősegítsék a nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű termékek előállítását, ösztönözzék a szolgáltatások fejlesztését. További célja a pályázatnak az, hogy hozzájáruljon a tenderen minősítést szerzett termékek gyártóinak piaci munkájához, exporttevékenységének fejlesztéséhez. A kiírók emellett szeretnék, ha a díj egyértelmű segítséget nyújtana a termékeket, szolgáltatásokat megvásárló fogyasztóknak a minőségtudatos választásban, s hogy a pályázati rendszer szolgálja a gyártók, a forgalmazók és szolgáltatók aktív minőségpolitikájának a fejlesztését.
Az elmúlt 12 év alatt 208 pályázat több mint kétezer terméke érdemelte ki a Magyar Termék Nagydíj címet, mely előállítójának, forgalmazójának a megbízhatóságát tanúsítja, viselője számára biztosítja a fogyasztók általi pozitív megkülönböztetést. VG


