Megkezdődött a vizsgálat a Mol halálos balesete után – ezt keresik a szakértők
Vizsgálóbizottságot állított fel a Mol a tiszaújvárosi Olefin-1 üzemben történt halálos baleset körülményeinek kivizsgálására – közölte szombaton az olajvállalat. A cég hangsúlyozta: továbbra is teljes körűen együttműködnek a hatóságokkal és minden érintett hivatalos szervvel.

A Mol tájékoztatása szerint az érintett üzemegység biztonságos leürítése már megkezdődött, ezt követően indulhatnak el a részletes kárfelmérési munkálatok is. A Mol kiemelte, hogy folyamatos kapcsolatban állnak a miskolci és a debreceni kórházzal, valamint minden támogatást megadnak a sérült dolgozóknak és családtagjaiknak.
A közlemény szerint
két munkatársat már hazaengedtek a miskolci kórházból, további hét sérült azonban még kórházi kezelésre szorul. Állapotuk stabil és javuló tendenciát mutat.
A vállalat arról is beszámolt, hogy pszichológiai segítséget biztosítanak azoknak a dolgozóknak, akik érintettek voltak a balesetben vagy részt vettek a mentési munkálatokban.
A tragédia péntek reggel történt a tiszaújvárosi üzemben, ahol egy nagy erejű robbanás következtében egy ember életét vesztette. A TV2 információi szerint az áldozatnak már véget ért az éjszakai műszakja, és csak a váltásra várt, amikor bekövetkezett a robbanás.
A balesetben több könnyebb sérült mellett négy súlyos égési sérült is volt, akiket a debreceni kórházban ápolnak.
Az ügyben a rendőrség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanújával indított büntetőeljárást.
A helyszínre a baleset után Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, valamint Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója is ellátogatott. Tájékoztatásuk szerint külső beavatkozásra utaló nyomot nem találtak, az eddigi információk alapján ipari baleset történt.
Hernádi Zsolt részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak, és jelezte: a Mol az alapbiztosításon túl egyéni támogatást is nyújt a család számára. A vállalat és a hatóságok a kormány szakértőinek bevonásával vizsgálják, hogy a tragédia elkerülhető lett volna-e, vagy valóban fatális véletlen vezetett a robbanáshoz.


