Közélet

Figyelem! A vámhatóság rászáll a külföldi rendszámokra

Minden harmadik külföldi – unión kívüli – rendszámú kocsit jogtalanul használnak Magyarországon – állapította meg a vám- és pénzügyőrség.

Az ellenőrzéseket az elkövetkező időszakban a közutak mellett Magyarország külső határszakaszaira is kiterjesztik – közölte Sipos Jenő.
A vámhatóság szóvivője emlékeztetett arra, hogy a jogszabályok szigorú feltételeket határoznak meg a nem közösségi árunak minősülő gépjárművek behozatalával és használatával kapcsolatban.

A feltételek teljesítésével lehetőség van ezen gépjárművek alkalomszerű magyarországi használatára, azonban  a belföldi rendszeres és tartós használat kizárólag a vámok és a nemzeti adók megfizetését követően lehetséges. Információink szerint hat hónapig úgynevezett ideiglenes behozatal jogcímen gond nélkül lehet furikázni a külföldi rendszámú kocsival, ezt követően azonban vagy vámkezeltetni kell vagy pedig ki kell vinni az országból és az Európai Unióból is.

A nemrégiben lezárult vámhatósági ellenőrzések során kiderült, minden harmadik esetben nem jogszerű az érintett gépjárművek magyarországi használata. A közel 100 gépjárművet érintő ellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a jogsértéseket jellemzően olyan Magyarországon lakóhellyel rendelkező személyek követik el, akik az EU-n kívüli ország rendszámával rendelkező gépjárművet behozzák Magyarország területére és azt a megfelelő vámeljárás lefolytatása nélkül, rendszeresen és tartósan használják. A jogszabályok erre nem adnak lehetőséget, sőt ezen esetekben kötelezően alkalmazandó szankciók bevezetéséről rendelkeznek. Azon túl, hogy a jogsértő módon behozott gépjárműre kivetik a vámokat és a nemzeti adókat, a vámhatóság vámigazgatási bírságot is kiszab, illetve büntetőeljárás bevezetésére is sor kerülhet. 
 
A vámhatóság már az ellenőrzés során vámbiztosítékot követel az ellenőrzés alá vont személytől, amelynek összege megegyezik a későbbiekben kiszabandó köztartozás összegével. Amennyiben az ügyfél a vámhatóság felszólítására nem nyújt vámbiztosítékot, az eljáró vámszerv az eljárás végéig korlátozza az ügyfél rendelkezési jogát a gépjármű felett, azaz elrendeli a gépjármű közvetlen vámfelügyeletét. Mint megtudtuk, ez azt jelenti, hogy az autót az illetékes vámhivatalba viszik, és addig nem adják ki a tulajdonosának, amíg az ki nem egyenlíti vagy letétbe nem helyezi a köztartozását.
 
A vámhatóság – tekintettel az eddigi ellenőrzések tapasztalataira is –, közúti ellenőrzései során folyamatosan vizsgálja az érintett gépjárművek használatának jogosságát. Az ellenőrzések során a vámszervek igénybe veszik a rendőrség segítségét is, akik önálló ellenőrzéseik, illetve a vámszervekkel közös akciók keretében közreműködnek a jogsértések kiszűrésében és felderítésében.
 
A vámhatóság fokozott, a társhatóságok közreműködésére is igényt tartó ellenőrzési tevékenység keretében folyamatosan figyelemmel kíséri az érintett gépjárművek jogszerű használatát. A fokozott ellenőrzéseket az elkövetkező időszakban a közutak mellett Magyarország külső határszakaszaira is kiterjesztik. Jogsértés megállapítása esetén az egyértelmű és konkrét jogszabályi felhatalmazás alapján a vámhatóság határozott intézkedéseket tesz a jogszerű állapot helyreállítása és a további jogsértések megelőzése érdekében. 

 

rendszámok adóelkerülés adócsalás
Kapcsolódó cikkek