Őrizetbe vették az Eclipse vezetőjét
Különösen nagymértékű adóhiányt okozó adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága Budapesten és Pest megyében több helyszínen házkutatást tartott.
Több személyt előállítottak, hét embert őrizetbe vettek, köztük az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetőjét is. A cég decemberben kötött 4,95 milliárd forintos szerződést az eredetiségvizsgálat új informatikai rendszerének megalkotására, de januárban az öt eredetiségvizsgálattal foglalkozó cég feljelentést tett hűtlen kezelés miatt.
A házkutatás során a pénzügyőrök dokumentumokat, bizonylatokat és adathordozókat foglaltak le. Házkutatás volt a volt belügyminiszter, Pintér Sándor cégének, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. (CBSZ) zuglói székházában is, de nem a cégnél, hanem az irodaház egyik bérlőjénél jártak a vámnyomozók. A cég jogi képviselője, Szabó Iván nem erősítette meg, hogy a bérlő az Eclipse volt. A CBSZ-től csak a bérleti szerződést kérték el a nyomozók. A lefoglalás módja ellen panasszal él a CBSZ, mert a cég szerint „túlzott nyomozati cselekmény” történt.
Szabó elmondta, hogy a bérlő informatikai cégnek csak a programozói voltak a székházban levő irodában és tudomása szerint a cég vezetőjét nem az Angol utcai épületnél vették őrizetbe. É. S.


