BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több a munkanélküli

A téli holtszezonban tovább emelkedett a munkanélküliség, elkerülhetetlennek tűnik, hogy a ráta elérje a 11 százalékot. A november–januári időszakban a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 3,75 millió, a munkanélkülieké 456 ezer fő volt, ez 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A tavalyi utolsó negyedév adata 10,5 százalékos volt, egy év alatt pedig 2,4 százalékponttal emelkedett a mutató. A korábbi évekkel ellentétben azonban nem csökkent tovább az aktivitás, azaz az állásukat elvesztők nagy része nem hagyta el a munkaerőpiacot. Ebben már lehetett szerepe a válságkezelő kormány munkaerő-piaci intézkedéseinek, azaz a szociális juttatások csökkentésének is. Emellett főként a közmunkaprogramok befolyásolták a munkaerőpiacot, de ezek jelentősége inkább a hosszabb távú hatás miatt lehet. A 15–64 éves népesség 61,7, ezen belül a 15–61 évesek 64,3 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon.

A foglalkoztatottak száma 91 ezer fővel csökkent egy év alatt, ez a közmunkások számának figyelembevételével nagyjából annyi állás megszűnését jelenti, mint amennyiről az előzetes várakozások szóltak. Az erre a korcsoportra számított 55 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához képest 1,1 százalékponttal csökkent. A munkanélküliek 18,2 százaléka a munkaerőpiacon csak a kis létszámban jelen lévő 15–24 éves korosztálybó került ki. A munkanélküliek 45,1 százaléka egy éve vagy régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap, 1,7 hónappal rövidebb az egy évvel korábbinál. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.