BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Van Rompuy alkut kötött Barrosóval

Megállapodásra jutott Herman Van Rompuy és José Manuel Barroso, hogy közösen képviselik az Európai Uniót a világ húsz legbefolyásosabb gazdaságát tömörítő G20 csoportban. Az Európai Tanács (EiT) elnöke és az Európai Bizottság vezetője ezzel több hónapos csatározásnak vetett véget.

Az egyezség értelmében kül- és biztonságpolitikai ügyekben Van Rompuy EiT-elnök, a közösségi jogalkotás alá tartozó ügyekben (például klímavédelmi témákban) Barroso szólal majd fel a G20-csúcsokon az unió nevében. Olyan dossziék esetében, amelyekben a közösségi dimenzió és a tagállami hatáskörök átfedik egymást (például az energiapolitika terén), eseti jelleggel határozzák meg, melyikőjük emelkedik majd szólásra az EU képviseletében.

Van Rompuy több uniós tagállam első számú vezetőjét és Barrosót is féltékennyé tette, amikor az általa február 11-re összehívott rendkívüli csúcstalálkozó után az állam- és kormányfők részére küldött levelében azt írta, hogy a csúcson történt megállapodásnak megfelelően ő vezeti az EU delegációját a G20-ban.

Elemzők szerint a megállapodással az EU ismét azt kockáztatja, hogy nevetségessé válik a nemzetközi porondon. Nem tudni, mit szól majd az alkuhoz José Luis Rodríguez Zapatero mint a soros tanácsi elnökséget betöltő Spanyolország kormányfője. EUobserver, Reuters, Telegraph

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.