Közélet

Visszafolyt milliók Hagyónak: "torokvágás" ha nem teljesítenek

15 millió forintot személyesen adott át Hagyó Miklósnak Balogh Zsolt - ezt maga a BKV volt megbízott vezérigazgatója mondta a HírTV Kontraszt című műsorában.

Hagyó Miklós irányította a BKV-hálózatot - mondta Balogh a műsorban. Így folytatta: a volt szocialista főpolgármester-helyettes először 2007 őszén, műszaki vezérigazgató-helyettesi kinevezése után hívatta magához a városházára.

Egy rövid beszélgetés során közölték vele, hogy keményen kell dolgoznia, elvárások lesznek, és aki ezeket nem teljesíti, annak „el kell vágni a torkát”.

Balogh elmondása szerint az első utasítás három hónappal a kinevezése után érkezett: engedélyeznie kellett volna a szentendrei HÉV vonalán kijelzőket gyártó cég jelentős áremelését és határidőcsúszását. Amikor erre nemet mondott, Hagyó újra raportra rendelte. „Akik a városháza folyosóján járkáltak, azt láthatták, hogy mi édes kettesben ott sétálgatunk a folyosón. Ekkor mondta Hagyó úr, hogy a szentendrei többletköltséget el kell ismerni” - mondta Balogh.

Balogh végül aláírta a teljesítési igazolást, a pályázatból - úgy tudja - 40 millió folyt vissza Hagyónak. A pénzt - állítása szerint - a tartótisztjeként emlegetett Hatvani Szabó János borítékban vitte a volt főpolgármester-helyettes irodájába.

Balogh azt mondta: ő egyszer 15 millió forintot adott át Hagyónak, egy telefonos dobozban. Ez volt a szocialista politikus által csak éves tagdíjnak nevezett összeg, amit a közlekedési vállalattal szerződésben álló informatikai cég többletfizetéséből fedezett a megbízott vezérigazgató. Balogh azt mondta: egy év alatt - csak rajta keresztül - mintegy 70 millió forint jutott a BKV-t akkor felügyelő szocialista politikushoz.

Antal Attila nem emlékszik azokra a konkrét ügyekre, amelyekről Balogh Zsolt nyilatkozott napokkal ezelőtt Magyar Nemzetben és a Kontrasztban. A házi őrizetben lévő volt BKV-s vezérigazgató szerint az öt hónapig megbízott vezetőként dolgozó Baloghnak kell elszámolnia a közlekedési cégnél történtekkel.

Hagyó Hagyó botrány milliók korrupció
Kapcsolódó cikkek