BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tanárok szenvedtek az elmúlt nyolc év oktatáspolitikájától a KDNP szerint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az erkölcsi nevelés – az iskolai nevelés egy fontos szelete – szorult háttérbe és kérdőjeleződött meg az elmúlt nyolc évben. A helyzetet az oktatási szabályok megváltoztatásával is orvosolni kell – jelentette ki a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt oktatáspolitikusa. Szerinte óriási károkat okozott az évismétlés tilalma, valamint a pedagógusok szakmai döntésének totális megkérdőjelezhetősége a szülők és a társadalom részéről.

Most – ellentétben az elmúlt nyolc évvel - egy olyan kormányzati ciklus elé nézünk, amikor a tisztesség és az igaz beszéd a helyére kerül, igazmondó közpolitikai környezetben fogunk élni. Már ez is sokat lendít az iskolai erkölcsi nevelés lehetőségein – mondta a Duna Televízió reggeli háttérműsorában Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt oktatáspolitikusa
 
Ez azonban nem elég a kitűzött változások eléréséhez. Az iskolai élet átalakulása is várható – az erkölcsi normák vitathatatlan érvényesítésével. Szükség lesz erkölcstan- és etika oktatásra, amit azonban meg kell előznie egy, az ezen tárgyakra irányuló tanárképzési és továbbképzési programnak –mondta a szakpolitikus.   
 
A pedagógusok nem változtak meg az elmúlt nyolc évben, illetve a kormányváltás után sem fognak egyik napról a másikra megváltozni. Mitől remél változást a szakember az iskolai életben? – hangzott a Hattól nyolcig kérdése.
 
Hoffmann Rózsa úgy reagált: a tanárok szenvedtek attól az oktatáspolitikai környezettől, amelyben az elmúlt években dolgozniuk kellett. Az oktatási jogszabályok ugyanis megkötötték a kezüket. Példaként említette a büntethetőség totális hiányát, avagy a tanári szakmai döntések totális megkérdőjelezhetőségét a szülők és a társadalom részéről. Ezen a helyzeten változtatni kell – szögezte le a politikus.
 
Iszonyatos rombolást vitt végbe a szakember szerint az évismétlés tilalma is; nem csak az általános iskolai tevékenységben, hanem az emberek tudatásban is. Hoffmann szerint a szülők és a családok nem egyszer mondták vissza a pedagógusnak: nem kell a gyereknek teljesítenie az iskolai kötelességét, úgysem tehet semmit ellene az iskola.
 
  „Helyre kell tenni az oktatatást szabályozó jogi környezetet, olyan értelemben, hogy alapvetően minden gyermek érdekét követő szabályok legyenek, amelyek a fegyelmezett munkának és a kötelességteljesítésnek kedveznek” – vetítette előre a jövő feladatait a KDNP-s politikus.  Megjegyezte: ha tíz éves koráig a gyermek otthon esetleg nem tanulja meg a kötelességteljesítést, az iskola pedig szintén nem várhatja ezt el tőle – később ilyen alapokon  már nagyon nehéz eredményes erkölcsi nevelést folytatni.
 
A KDNP szakpolitikusa a Duna Televízió stúdiójában kijelentette: a tanítás, az erkölcs és a tudás szorosan összefüggnek a pedagógiában, ami nagyon jól működött évszázadokon keresztül, és az elmúlt nyolc évben roggyant meg. „Nem kell itt feltalálni a spanyolviaszt, sem reformokban gondolkodni. Helyre kell tenni a dolgokat a maguk természetes rendjében” – szögezte le a szakember.  

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.