Mikola: 10 év alatt gyógyítanánk meg a magyar egészségügyet
„Most, amikor a részletes egészségügyi programot készítjük, úgy látjuk, hogy egy évtized alatt érhető el a legjobb európai színvonalú gyógyítás, és állíthatók helyre azok a károk, amelyeket az elmúlt években elkövettek” – mondta a Duna Televízió reggeli műsorában Mikola István fideszes szakpolitikus, a parlament egészségügyi bizottságának alelnöke.
Meggyőződése, hogy ha tíz éves távlatban felvázolják az egészségügy fejlődési pályáját, a fiatal, pályakezdő orvosok is szívesebben maradnak itthon, és nem vándorolnak külföldre munka után.
Egyik fontos változtatásként jelölte meg a szakorvosok szellemi szabadfoglalkozású státuszának bevezetését Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a gyógyító orvos, szakorvos szerződéses jogviszonyra lép szolgáltató intézményekkel. Az egészségbiztosító a kórházon keresztül szakorvosi díjtételekkel fizeti ki teljesítményét. A politikus szerint ez a „kemény jogállás” versenyhelyzetet teremt az orvosok között, ez szolgálja a beteg érdekeit.
Mikola kihangsúlyozta: nem egyik napról a másikra történne a váltás, de az elkötelezett és tehetséges orvosok előtt megnyitják ezt az utat. Reményei szerint az új rendszer a hálapénz intézményét is kiiktatná a hazai rendszerből.
Az egészségügyi biztosítási rendszerre vonatkozó terveikről a volt miniszter azt mondta: meg akarják őrizni a tömeges kockázatvállalásra épülő szolidaritási nagyrendszert, mert ez a szociális biztonság egy alaptétele. E mellett szükség lesz egyéni öngondoskodásra is: kiegészítő biztosítások és egyéb formák meghonosításával.