Mit tervez a Fidesz az önkormányzati választásokon?
A HVG összeállításából az derül ki, hogy míg egyes értesülések szerint a Fidesz akár 1-2 évvel is elhalasztaná a voksolást, addig más információk szerint akár már szeptemberben megtarthatják a polgármesterekről és helyi képviselőkről szóló választást.
Mint ismert, a rendszerváltáskor kialakult gyakorlatot szentesítő alkotmány előírása szerint a helyhatósági választásokat a négyévenként sorra kerülő általános parlamenti választások évéhez igazodva, októberben kell megtartani. Az időpontok elcsúsztatásáról már jó ideje folyik a vita, egyrészt azért, mert az eddigi gyakorlat szerint az egymást 5-6 hónappal követő voksolások jobbára a kormányerőknek kedveztek.
A parlamenti ciklust felező helyhatósági választás viszont szinte törvényszerűen olyan protestszavazásként működik, ami a mindenkori ellenzéknek kedvez. Vagyis a Fidesznek politikai érdeke az, hogy ha változtatni akar az önkormányzati választási szabályokon, akkor azt gyorsan tegye, hogy előre hozhassa a voksolást.
A Fidesz valószínűsíthető kétharmadával nem lenne nagy ördöngösség megszüntetni a listás szavazást, ami ahhoz vezethetne, hogy Orbán Viktor pártja még a fővárosban is kétharmadot meghaladó támogatást szerezhetne a közgyűlésben. Vagyis a főpolgármester kényelmes többségben szabhatna majd új irányt Budapestnek.
Ezek persze puszta találgatások, mivel a Fidesz reformtermeiről egyelőre semmi konkrétat nem lehet tudni. Az azonban már most is valószínűnek látszik, hogy a változtatások fő terepe Budapest lesz.
Orbán az IMF elé menne
Magyarországnak minden megállapodásra szüksége van – reagált hétfői, nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy tárgyaltak-e már az IMF és a Világbank képviselőivel. Bár Orbán Viktor arra hivatkozott, hogy pártjának egyelőre nincs felhatalmazása a megbeszélésekre, a Figyelő értesülései szerint jóval a jelenlegi szerződés októberi lejárta előtt, már júliusban megkezdődhetnek a tárgyalások a nemzetközi szervezetekkel.-->