Közélet

Duna Tv: 49 milliós végkielégítés

A napokban távozott posztjáról Cselényi László a Duna Televízió elnöke, aki 49 millió forintos végkielégítést kap munkájáért. A Fidesz szerint rá is vonatkozik a kétmillió forintos végkielégítési plafon és a fölötti részre kivetett külön adó melynek mértéke 98 százalék.

Az RTL Klub információi szerint a 49 millió forintos végkielégítés az adók levonását követően kifizetésre került. Így Cselényi László 26 millió forintot kapott melyből az APEH számára be kell fizetnie közel 24 millió forintot.

A kereskedelmi csatorna megkeresésére Cselényi elmondta: vele nem kötöttek munkaszerződést, csupán megbízási szerződéssel végezte munkáját, ami egy konkrét feladat elvégzésére szól, és azt is tartalmazza, hogy bármikor ér véget egyben jár a kuratórium által megszabott összeg. Így véleménye szerint nem vonatkozik rá a végkielégítésekre vonatkozó különadó, és jogos volt a 26 milliós kifizetés.

Az ORTT Fidesz által delegált tagja, Szalai Annamária véleménye szerint a törvénymódosítás a Duna Tv volt elnökére is vonatkozik, mivel a végkielégítések megadóztatásáról szóló törvény a közalapítványi forrásból fenntartott szervezetek munkatársaira is vonatkozik. Ezért Cselényi köteles a két millió forint feletti rész 98 százalékának befizetésére az APEH felé véleménye szerint. Így a törvény módosítás értelmében 2,48 millió forint felvételére jogosult végkielégítés címén.

Júliusban jelentette be lemondását Cselényi László, bejelentését követően néhány nappal a köztévét felügyelő közalapítvány kormánypárti kurátorai rendőrségi feljelentést tettek hűtlen kezelés gyanújával. A feljelentés több közvetítő céggel kötött szerződést vizsgál, a gyanú szerint több százmilliós kifizetések történtek a közvetítőknek akik csak töredékét fizették tovább a gyártó cégeknek - írja az inforadio.hu.

hűtlen kezelés Cselényi László végkielégítés Duna TV ORTT
Kapcsolódó cikkek