Közélet

Szanyi még variálna a polgármester-jelöltekkel

Bemutatták tegnap a szocialisták kampányának egyik „vezérmotívumát”, a piros, kinyújtott hüvelykujjú kezet. A tetszést kifejező „lájkjel” végigkíséri majd az MSZP korteshadjáratát, amelynek főszereplőiről egyelőre még vita folyik.

A Népszabadság összeállítása szerint Szanyi Tibor országos kampányfőnök szerint helyzeti előnyben vannak a többiekkel szemben, mert pártjuk jelöltjeit helyben ismerik és a lakosság szóba áll velük.

Szanyi ugyanakkor úgy véli, hogy bizonyos polgármesterjelölteket vissza kellene léptetni és helyettük másokat indítani szocialista színekben. Zuglóban például a szocialista induló Pelyva Györgyöt és a Szili Katalinféle Szövetség a Jövőért Mozgalom színeiben és az MSZDP támogatásával versenybe szálló Láng Mártát is visszaléptetné a kampányfőnök, és helyettük a kerületben függetlenként induló Janicsák István (egykori Z’Zi Labor-énekes) mögé sorakozna fel.

Hasonlóképp lecserélné Szanyi az újpalotai körzetben induló Tóth Imrét arra a Hajdu Lászlóra, aki korábban többször is elhódította a polgármesteri széket, és legutóbb épp azért függesztette fel szocialista párttagságát, mert nem értett egyet a helyi szervezetben zajló folyamatokkal.

MSZP polgármester önkormányzat Szanyi Tibor
Kapcsolódó cikkek