BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Állami kezelés alá kerül a Mal Zrt.

Állami irányítás és gondozás alá kell vonni a Magyar Alumínium Zrt.-t annak érdekében, hogy a katasztrófa nyomán szükségessé vált lépéseket meg lehessen tenni, és a közérdeket érvényre lehessen juttatni a magánérdekkel szemben – szögezte le Orbán Viktor kormányfő hétfőn kora délután, napirend előtti országgyűlési felszólalásában.

Olyan megoldásokat kell találni, amelyek az államot cselekvő helyzetbe hozzák és lehetővé teszik fontos döntések meghozatalát – tette hozzá a miniszterelnök. Ennek módja egy katasztrófavédelmi biztos kinevezése lesz, aki a közeljövőben irányítani fogja a tragédiát okozó vállalatot. Emellett előzetes letartóztatásba helyezik a Mal Zrt. elnök-vezérigazgatóját, legalábbis ezt kezdeményezte felszólalásában Orbán Viktor.

A kormányfő hangsúlyozta: jelenleg az első feladat a kárelhárítás, vagyis hogy fedél kerüljön az katasztrófával érintett emberek feje fölé. Fontos közérdek, hogy meg kell gátolni az újabb környezeti károkat, valamint hogy újra kell indítani a háromezer embernek munkát adó termelést az üzemben. Az is közérdek azonban, hogy mindezek anyagi terhét minél kisebb arányban viseljék az adófizetők, és a károkért az azokat okozók álljanak helyt.

A miniszterelnök leszögezte: voltak, akik már korábban is tudtak a tározó falának veszélyes meggyengüléséről, így a „további titkolózás” felszámolása is indokolja az üzem közfelügyelet alá vételét. Hangsúlyozta: érdemes leszámolni azzal az illúzióval, hogy a magánérdek önként képes korlátozni és alárendelni magát a közérdeknek. Ilyen önműködő mechanizmus nem létezik, ezért az államnak kell a közérdeket a magánérdekkel szemben érvényesíteni – tette hozzá a kormányfő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.