BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét Patakyt választották meg az MSZOSZ elnökének

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége VII. kongresszusa szombaton megválasztotta a szövetség régi-új tisztségviselőit, a küldöttek ismét Pataky Pétert választották elnöknek - közölte az MSZOSZ kommunikációs irodájának vezetője az MTI-vel.

Meskó László emlékeztetett rá: az MSZOSZ pénteken és szombaton tartotta VII. kongresszusát, ahol a küldöttek megválasztották a szövetség új tisztségviselőit.

A kongresszusi küldöttek az MSZOSZ elnökének Pataky Pétert, alelnökének Hernádvölgyi Andreát, a Gazdasági Ellenőrző Bizottság elnökének pedig Rajcsányiné Gróf Gabriellát választották meg. Valamennyien a korábbi ciklusban ugyanezt a tisztséget töltötték be - tette hozzá.

A küldöttek szombat délelőtt elfogadtak egy hat pontból álló nyilatkozatot is, amelyben elfogadhatatlannak nevezték a reálbérek csökkenését és a törvények, valamint a kollektív szerződések alapján járó tisztességes jövedelmek visszamenőleges megadóztatását, tiltakoztak a jogbiztonságot támadó törvénymódosítások ellen, és azonnali tárgyalásokat kezdeményeztek a nyugdíjrendszer átalakításáról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.