Közélet

Lázár nem a szegényekről beszélt, de elnézést kér

A teljes jegyzőkönyv és a hangfelvétel alapján egyértelműen kiderült, hogy Lázár János nem a szegény, hátrányos helyzetben levő emberekről, hanem megélhetési politikusokról beszélt – olvasható a Fidesz honlapján.

A politikus vasárnapi sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozta az ülés hangfelvételét és jegyzőkönyvét. A frakcióvezető világossá tette, hogy a tegnapi szövegrészletben nem a szegény, hátrányos helyzetben levő emberekről, hanem megélhetési politikusokról volt szó akkor, amikor nyilvános ülés keretében 2008. június 5-én Hódmezővásárhely képviselő-testülete a képviselői vagyonnyilatkozatokról és a települési képviselők vagyoni viszonyairól folytatott le vitát.

Mindazonáltal egy politikusnak mindig és mindenkor vállalni kell a felelősséget minden elhangzott mondatért, ami a száját elhagyja. Bennünket, a polgári oldal képviselőit másoktól az különböztet meg, hogy a szavakért vállaljuk a felelősséget az elmúlt nyolc esztendővel szemben - fogalmazott a politikus. Lázár János elnézést kért a félreérhető fogalmazás miatt, és bocsánatot kért azoktól, akik a félreérthető fogalmazás miatt úgy érzik, hogy megbántotta őket.

Mint arról beszámoltunk, tegnap nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen Lázár arról beszél, hogy aki nem vitte semmire, az annyit is ér.

frakcióvezető politikus szegény Lázár Hódmezővásárhely
Kapcsolódó cikkek