Március 15-e: Megemlékezések a forradalom 163. évfordulóján
Schmitt Pál köztársasági elnök részvételével a Parlament előtti Kossuth téren 9 órakor kezdődik a zászlófelvonás. Ezután a térről ünnepi menet indul a Nemzeti Múzeumhoz, a menetet a katonazenekar és a Nemzeti Lovas Díszegység kíséri. Orbán Viktor miniszterelnök a múzeum lépcsőjénél 10 órakor mond ünnepi beszédet. Az eseményt a közszolgálati médiumok élőben közvetítik.
A múzeumtól 11 órakor újabb menet indul, mégpedig a budai Várba. Hagyományőrző huszárok mellett a Nemzeti Lovas Díszegység tart felvonulást. A Várban családi programok várják az érdeklődőket, míg az Országházban nyílt nap lesz 10-től 18 óráig.
A parlamenti pártok közül az MSZP a fővárosi Pilvax közben, míg a Jobbik a Deák térnél rendezi központi nagygyűlését. Az LMP a VIII. kerületi Teleki téren kezdi megemlékezését, majd a jelenlévők kerékpárral körbejárják a fővárosban a márciusi 15-ei történelmi helyszíneket.
Schmitt Pál: Március 15-e megérinti a magyarokat
Március 15-e volt régen is az az ünnep, ami a magyar emberek szívét megérintette - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök kedden, a Duna Televízió Reggel a Dunán című ünnepi műsorában.
Az államfő arra a kérdésre, hogy mit jelent neki március 15-e, úgy válaszolt: már kiskorában megtanulta, hogy az ünnepnek meg kell adni a méltóságot. Hozzátette: március 15-e volt régen is az az ünnep, ami a magyar emberek szívét megérintette. Közölte: a mai március 15-e annyiban más az elmúlt évek megemlékezéseitől, hogy eltűnnek a kordonok a Kossuth térről.
A kordon mindent szimbolizál csak az összetartozást, a szabadságot és az ünnepet nem, kordont az húz, akinek félnivalója van, vagy el akarja magát határolni valamitől - jelentette ki.
Székelyföldön a hagyományok szerint ünnepelnek. Csíkszeredában közös rendezvényt tart az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, ide várják Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettest, Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökét és Kelemen Hunor romániai művelődési minisztert, az RMDSZ elnökét is.
Szlovákiában a hétvégén emlékeztek az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra. Idén a rendezvények összekapcsolódnak a felvidéki magyar mártír politikus, Esterházy János születésének száztizedik évfordulóján tartott megemlékezésekkel. A pozsonyi ünnepség hagyományos helyszíne a Medikus-kertben található Petőfi-szobor.
A kárpátaljai magyarság három fő helyszínen, Ungváron, Munkácson és Beregszászon ünnepel. A Vajdaságban Horgoson kezdődtek a megemlékezések, a délvidéki magyar pártok, a civil szervezetek és a diplomáciai testület képviselői Magyaritabbén tartják központi rendezvényüket. Szabadkán Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár és Pásztor István, a VMSZ elnöke mond beszédet.
A parlamentben adta át hétfőn délután a köztársasági elnök és a miniszterelnök a Kossuth- és a Széchenyi-díjakat. A Kossuth-nagydíjat Nemeskürty István irodalomtörténész kapta, továbbá Kossuth-díjat vehetett át többek között Blaskó Péter és Kubik Anna színművészek, Földes László Hobo előadóművész, Kristóf Ágota Svájcban élő író, Medveczky Ádám karmester, illetve Vidnyánszky Attila rendező.
A Széchenyi-nagydíjat Oláh György Nobel-díjas kémikus kapta. Továbbá Széchenyi-díjat vehetett át többek között Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, É. Kiss Katalin nyelvész, Inzelt György kémikus, Kun Miklós történész, illetve Pósa Lajos matematikus. A Magyar Köztársaság Érdemrend nagykeresztjét Seregély István nyugalmazott egri érsek vehette át.