A tervezett új hulladékkezelési szabályozás alapján 100 milliárd forint büntetést készül beszedni az állam a gyártóktól, függetlenül attól, hogy a csomagolóanyagokkal általuk okozott környezetszennyezés ártalmatlanítása piaci alapon eddig mindössze 45 milliárdba került. Mányi István, az Öko-Ferr Hulladékkezelést Koordináló Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint a tárca a saját koncepciójának igazolására rendszeresen valótlan számokra hivatkozik, pedig a valós adatok is a rendelkezésükre állnak. Amennyiben a minisztérium a hulladékkezelés költségvetésének 55 milliárdos növelését tényleg a gyártóktól hajtja be, úgy például az élelmiszerpiacon – csupán a termékdíj elszabadulása miatt – akár 10 százalékot meghaladó drágulás is lehetséges 2012-ben – véli a szakember.
A jelenleg érvényes szabályozásban a termelővállalatok lehetőséget kaptak arra, hogy az általuk gyártott hulladék begyűjtésével, újrahasznosításával vagy ártalmatlanításával az állam felé fizetendő környezetvédelmi díjaikat csökkentsék. A rendszer sok ponton átalakításra szorulna, de a felszámolása és az ágazat államosítása a legrosszabb megoldás. Az új szabályozás megszünteti a termelői érdekeltséget a szemét lakossági visszagyűjtésében. Eddig a termékdíjat csak a vissza nem gyűjtött termékekre, illetve csomagolóanyagokra kellett megfizetni, a jövőben nem lesz mentesség, a gyártók az adójellegű kötelezettséget minden egyes termék után az államkasszába utalják majd. Ez az összeg azonban már nem a hulladékkezelés tényleges költségétől, hanem a mindenkori mértékétől függ majd.
Mányi István szerint a tervezett államosítás hatására sem a lakossági hulladék visszagyűjtése, sem az újrahasznosítás nem lesz eredményesebb, sőt a szakember az eddigi teljesítmény romlásával számol.
A szakember véleménye az, hogy a megalakítására váró Országos Hulladékkezelési Ügynökség a keletkező hulladék mennyiségét, összetételét és visszagyűjtésének költségeit képtelen lesz egy évre előre modellezni, így az új, pályázaton alapuló, központi elosztó rendszer egyszerre lesz alulfinanszírozott és pazarló. A koordináló társaságok egytől egyig valódi piaci szereplők voltak, több lábon álltak, tehát költségátcsoportosításokkal ki tudták védeni a visszagyűjtés áringadozásait.
Mivel a szaktárca felszámolja az ágazatban a piaci viszonyokat, az új szereplők csak állami pénzre számíthatnak, így amennyiben az ügynökség alulbecsüli a visszagyűjtés árát, a szolgáltatásban komoly működési zavarok jelentkeznek. A megrendült költségvetésű önkormányzatok esetleges szerepvállalása a folyamatokban tovább növeli a kockázatokat. A központi, bürokratikus és a vártnál minden bizonnyal kisebb hatékonysággal működő rendszer többletköltségeit az állam a gyártókra hárítja, akik beépítik azt az áraikba, így a hiábavaló kísérletet a végfelhasználók, a fogyasztók fizetik.
