Közélet

Sólyom már Orbánt is megelőzi

A többség elégedetlen az Orbán-kormány eddigi teljesítményével, ám a kormánypárt tovább őrzi fölényét – derül ki a Medián májusi felméréséből.

Az elmúlt egy hónapban alig történt elmozdulás a Fidesz-KDNP és az MSZP népszerűségében, a kormánypárt így tovább őrzi fölényét: a teljes felnőtt népességre számítva 34 százalékos szavazótábort tudhat maga mögött, szemben a szocialisták 13 százalékával.

Eközben a Jobbik támogatottsága a szavazókorú népességben 10 százalékra, az LMP szavazótábora 5 százalékosra nőtt – az LMP csak tavaly augusztusban, a Jobbik pedig a választások idején rendelkezett a mostanihoz fogható szavazóbázissal. Kissé csökkent, ám továbbra is kimondottan magas (36 százalék) azok aránya, akik egyik pártot sem támogatják.

Orbán Viktor egy év alatt 25 százalékpontot veszített népszerűségéből: a tavaly májusi 68 százalékkal szemben most a válaszadók 43 százaléka látja őt szívesen. A miniszterelnök azonban még ezzel az eredménnyel is a legnépszerűbb vezető politikusnak számít, mivel jelenleg más aktív politikus kedveltsége nem haladja meg a 40 százalékot.

(Vezető tisztség hiányában Sólyom László már nem szerepel a rangsorban, azonban az őt ismerők 47 százaléka ma is szívesen látná „fontos politikai szerepben” – kedveltség tekintetében tehát már nemcsak Schmitt Pált, de Orbán Viktort is megelőzi.) Az elmúlt egy hónapban a legnagyobb visszaesés Pintér Sándor támogatottságában következett be, ami 30-ról 24 százalékra esett.

Májusra tovább csökkent azok aránya, akik úgy látják, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok: már csak a lakosság 26 százaléka, és a kormánypárti szavazóknak is kevesebb mint kétharmada (64 százaléka) van ezen a véleményen. Összességében az évfordulójához közeledő Orbán-kormány eddigi teljesítményét a válaszadók 63 százaléka (és ezen belül a Fidesz-szavazók ötöde is) gyengének, vagy nagyon gyengének minősítette.

Sólyom MSZP Pintér választó népszerűség Median Fidesz szavazó
Kapcsolódó cikkek