Így hoznák helyzetbe a pályakezdőket
A munkaadók ösztönzésével, a munkáltatók és az oktatási intézmények közötti szorosabb együttműködés kiépítésével szeretné növelni a fiatalok arányát a munkaerőpiacon a magyar elnökség – jelentette ki tegnap Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára a foglalkoztatási miniszterek ma tartandó luxembourgi ülése előtt.
Az Európai Unióban élő fiatalok munkanélküliségi aránya 20,4 százalék, ez több mint kétszerese a teljes munkaképes lakosság körében mért 9,6-es aránynak. Az elnökség egyik fontos célkitűzése éppen ezért a fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javítása – tette hozzá.
A gazdasági válság súlyosan érintette a fiatalok munkaerő-piaci integrációját, ugyanakkor az iskolából a munkába való átmenet időtartama is meghoszszabbodott, s mindez együttesen mutatkozik meg a fiatalok munkanélküliségi arányában. Még akik el tudnak helyezkedni, gyakran azok is csak részmunkaidőben vagy határozott idejű munkaszerződéssel dolgoznak, ez legtöbbször nem vezet állandó foglalkoztatottsághoz. Ezért a munkaadókat ösztönző programokat kell kidolgozni, és ebben az ülésen részt vevő országok támogatni tudják egymást.
A magyar elnökség a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács mai luxembourgi ülésén záródokumentumot készül elfogadni a fiatalok foglalkoztatásáról. Ennek célja, hogy a jövőre nézve olyan közös cselekvési irányokat határozzon meg, amelyek hozzájárulnak a fiatalok foglalkoztatási helyzetének javításához, és ezzel az Európa 2020 stratégiában lefektetett 75 százalékos foglalkoztatási célkitűzés eléréséhez.
Az államtitkár példaként említette az északi országokban működő rugalmas biztonság modelljét. Ez a szabályozás rugalmas átalakítása, a szociális védőháló erősítése, az elhelyezkedést célzó hatékony szolgáltatások kialakítása, valamint az oktatási és képzési rendszerek munkaerő-piaci igényekhez történő igazítása révén olyan keretet képes kialakítani, amely növeli a gazdaság teljesítőképességét és a társadalom szociális biztonságát is.


