Közélet

Ipsos: nem változik a terrorveszély a jövőben

Egy 22 országban készült kutatás szerint csupán a válaszadók 15 százalék szerint várható kevesebb al-Qaida támadás Osama bin Laden halálával, s mindössze 11 százaléknyian érzik magukat nagyobb biztonságban.

 A Reuters News számára készült legfrissebb Ipsos felmérés szerint a kutatásban résztvevő 22 ország válaszadóinak háromnegyede (76 százalék)  szerint az Egyesült Államok jogosan járt el, amikor felkutatta és likvidálta Osama bin Ladent, az al-Qaida terrorszervezet vezetőjét.
 
A pakisztáni otthonában történt támadást követő héten – 17 119 válaszadó körében – készült kutatás azt is megállapítja, hogy csupán 15 százaléknyian vélik úgy, hogy ezután kevesebb al-Qaida támadás várható, tízből négy válaszadó (41 százalék) szerint ennek éppen ellenkezőjére kell számítani.
 
Csupán a válaszadók 11 százaléka szerint hoz nagyobb biztonságot bin Laden halála, 26 százalék szerint veszélyesebb lesz a világ, mint volt korábban.
 
Minthogy Osama bin Ladent személyes felelősség terheli abban a szeptember 11-i támadásban, amely lerombolta a New York-i World Trade Center tornyait, a világ lakosságának döntő többsége (76 százalék) hiszi, hogy az Egyesült Államok igazságot szolgáltatott bin Laden felkutatásával és meggyilkolásával.
 
A New York-i World Trade Center elleni al-Qaida támadás miatt  érthető módon az USA-ban élők elsöprő többsége (95 százalék) így érez.

A világ lakosságának 15 százaléka szerint bin Laden halálát követően kevesebb al-Qaida támadás várható. Tízből négyen (41 százalék) azonban több terrorcselekményre számítanak a jövőben. Ennél is többen (44 százalék) vélik úgy, hogy nem less változás a korábbiakhoz képest.
 
Az Egyesült Államokban csupán tízből ketten (19 százalék) számítanak kevesebb támadásra, míg 35 százaléknyian több terrorcseleményt prognosztizálnak. A válaszadók fele (47 százalék) szerint nem lesz változás a korábbi helyzethez képest.
 
India polgárai hasonló arányban jövendölnek kevesebb (38 százalék) és több (35 százalék) al-Qaida támadást a terrorista vezető halálával.

Az Ipsos felméréséből az is kiderül, hogy a világ lakosságának csak egytizede (11 százalék) érzi magát nagyobb biztonságban bin Laden halálával, míg 22 ország válaszadóinak egynegyede (26 százalék) kevésbé nyugodt, mint korábban.
 
Leginkább India lakói érzik magukat nagyobb biztonságban, - 41 százaléknyian – őket Indonézia (20 százalék), az Egyesült Államok (18 százalék), s Brazília (15 százalék) polgárai követik.  Akik legkevésbé nyugodtak a várható terrorcselekmények miatt, Franciaország (4 százalék), Argentína (4 százalék), Belgium (5 százalék) és Magyarország (5 százalék) válaszadói.

Egy 22 országban készült kutatás szerint csupán a válaszadók 15 százalék szerint várható kevesebb al-Qaida támadás Osama bin Laden halálával, s mindössze 11 százaléknyian érzik magukat nagyobb biztonságban. Ipsos-->

Osama bin Laden felmérés USA Pakisztán terrorveszély
Kapcsolódó cikkek