Közélet

Nyitva maradt a pokol kapuja

Az iszlám hit szerint a tegnap kezdődött ramadán idején a pokol kapui zárva, a démonok pedig erre az időszakra leláncolva vannak. Bár a muzulmán böjti hónap a nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka a híveknek, Szíriában soha nem látott hevességgel folytatódtak a tüntetők és a kormányerők összecsapásai.

Emberi jogi szervezetek legfrissebb közlése szerint a hétvégi eseményekben legkevesebb 142 tüntető halt meg Szíriában. A vasárnapi akciók után hétfőn is folytatódott Hama városának ostroma, így valószínű, hogy a halálos áldozatok száma tovább nő. Az ország észak-nyugati részén, az Eufrátesz partján fekvő Deir ez-Zor városában is újabb rohamra indultak a páncélosok – számolt be az al-Dzsazíra katari hírtelevízió egy szemtanúra hivatkozva. A közel-keleti országban az arab tavasz nyomán kezdődtek megmozdulások, amelyek immár ötödik hónapja tartanak.

Az elmúlt napokban Basar el-Asszad szír elnök kormányerői harckocsikat vetettek be a tüntetők ellen. A véres összecsapások az ország több pontján zajlottak, de leginkább Hamát érintették. A kormányerők láthatóan minden eddiginél erőteljesebb támadásai azt a célt szolgálják, hogy végképp leverjék a lakosság lázadását.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy bizonytalanságot szül a külföldi újságírók kizárása. A kormányerők ugyanis mindent megtesznek a média képviselőinek akadályozása érdekében, és az igazán „forró” területekre nem is engedik be őket. Ahogy azonban az már az arab felkelések esetében más országokban is megfigyelhető volt, szivárognak ki hírek, elsősorban a közösségi oldalaknak köszönhetően.

„Nincsenek meg a feltételei” egy szíriai katonai beavatkozásnak – ezzel a kijelentéssel hűtötte le a nyugati katonai beavatkozást remélők számításait Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a Midi Libre című francia napilapnak adott nyilatkozatában. A lap hétfői számában megjelent interjúban Rasmussen kiemelte: Líbiában a az ENSZ egyértelmű felhatalmazása alapján jár el, és bírja a térség országainak támogatását. Ez a két feltétel nincs meg Szíriában – tette hozzá a főtitkár.

A szíriai beavatkozás egyébként még az ENSZ és a környező országok esetleges engedékenysége esetén sem lenne túl valószínű. A nyugati hatalmak már a líbiai felkelőket segítő katonai akciókba is csak nehezen mentek bele, amikor pedig ez elkerülhetetlennek látszott, az ENSZ felhatalmazás is Kína jóindulatán múlott. Az Irakból és Afganisztánból való kivonulást politikája hangsúlyos elemévé tevő Barack Obama amerikai elnök pedig – jóllehet a tüntetők elleni atrocitásokat mélyen elítélte – vonakodott a líbiai beavatkozás élére állni. Később is csak egy anyahajóval támogatta a mindvégig európai ügynek megtartott akciót. Az USA jelenlegi belpolitikai feszültsége és eladósodása miatt teljesen irreális, hogy Washington felvállal egy szíriai beavatkozást, és a jelek szerint Európa sem kockáztat saját problémái, valamint az elhúzódó líbiai polgárháború mellett.

Mindezek ellenére a közvélemény felháborodása olyan mértékű, hogy a mészárlást egymás után ítélik el a nyugati országok. Obama az amerikai belpolitikai krízis közepette is nyilatkozatban ítélte el a szír kormány eljárását, és további szankciókat helyezett kilátásba. Németország és Olaszország a hírek hatására máris rendkívüli ENSZ BT ülés összehívását szorgalmazza, és Nagy-Britannia is jelezte, hogy az eddigieknél nagyobb nemzetközi nyomást tartana szükségesnek. A rezsimet elítélő országok között van Oroszország, Moszkva a napokban rendkívül élesen bírálta Asszadot a történtek miatt. Ha sikerül a világ vezető hatalmainak összehívni az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését, akkor sem valószínű, hogy sikerül megnyerniük Kínát a Szíriára nehezedő nyomás fokozására. Peking ugyanis a jelenlegi eseményekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, látni valóan a pekingi vezetés ingerküszöbét nem éri el a tüntetések leverése. 

Tovább drágulhat az olaj

Vasárnap a lázadók más fontos központjainak számító városokban is harcok folytak. Ilyen az ország keleti, olajkitermelő vidékének központja, Deir Ezzor is. Korábban a hatóságok vonakodtak itt erőszakot alkalmazni, mivel a helyi erők könnyen hozzájutnak a szomszédos Irakból csempészett fegyverekhez. Vasárnap mégis 11 ember halt meg az itteni összecsapásokban. Vélhetően ezek az események is közrejátszottak abban, hogy az olaj ára New Yorkban tegnap két hetes mélypontról indult meg felfelé.

felkelés ramadán Szíria tüntetés
Kapcsolódó cikkek