Közélet

Kevésbé divat a bevándorlóellenesség

Vesztett támogatottságából a bevándorlóellenes, jobboldali populista Svájci Néppárt (SVP) a vasárnapi választások eredménye szerint.

A párt a voksok mintegy 25 százalékát szerezte meg. Ezzel megszakadt az a húsz éve tartó folyamat, hogy az SVP egyre több voksot szerez a négyévente rendezett voksolásokon. Ettől függetlenül a párt továbbra is a legnépszerűbb politikai erőnek számít az országban, vagyis a növekvő lakbérekért és bűncselekményekért a bevándorlókat okoló SVP retorikája „értő fülekre” talált, miközben a aránya (három százalék) két és fél éves mélyponton áll. A bevándorlók aránya 22 százalék, ez az egyik legmagasabb szint Európában.

Az SVP visszaesésének fő haszonélvezője az éppen az SVP-ből kiváló, az erős frankárfolyam miatt a hazai gazdaság megsegítését sürgető Konzervatív Demokratikus Párt, illetve az atomenergia-ellenes hangulatot kihasználó Zöld Liberális Párt lett. Mindkét párt 5 százalék körüli eredményt ért el.

munkanélküliség Svájc bevándorlóellenes svp
Kapcsolódó cikkek