Közélet

Le Monde: A romák haboztak a magyar népszámláláson

A romák haboztak romának vallani magukat a magyarországi népszámláláson címmel közölt tudósítást kedd délután megjelent számában a Le Monde című napilap.

A mértékadó francia liberális újság megjegyezte, hogy a Magyarország uniós csatlakozása óta először rendezett legvitatottabb kérdése a nemzetiségi hovatartozást érintette. A Soros György nevéhez fűződő Nyílt Társadalom Intézet "Ide tartozunk" kampányának önkénteseihez hasonlóan most először a cigány szervezetek is azért kampányoltak, hogy a kisebbséghez való tartozás és a kettős identitás vállalása erősödjön a romák körében, akik gyakran diszkrimináció áldozatai - hangsúlyozta a lap. 

A szerző, Joelle Stolz megemlítette, hogy a népszámlásról rossz emlékeket őriznek a magyarok. A németek ugyanis az 1941-es népszámlálási adatok felhasználásával szervezték meg 1944-ben a zsidók és a cigányok deportálását, a magyar hatóságok közreműködésével. A nácizmus bukása után pedig a németek kitelepítéséhez használták fel azokat. A 2001-es népszámláláskor a romáknak  becslések szerint csak a harmada, mintegy 190 ezren vallották magukat romának, míg a Magyarországon a többség által jobban elfogadott kisebbségek, mint például a németek, a horvátok vagy a szerbek sem voltak sokkal lelkesebbek: összesen 314 ezren, a lakosság három százaléka tartozott akkor az elismert kisebbségekhez.  

A romák körében ezúttal annak ellenére hangos vita folyt, hogy - mint arra Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett - a népszavazás eredménye közvetlen hatással lehet a kisebbségi önkormányzatok állami támogatására. A katolikus és református egyház hasonló okokból buzdította híveit hitük vállalására, amely a nemzetiségi hovatartozás bevallásához hasonlóan fakultatív volt a kérdőíveken - hangsúlyozta a lap. 

A Le Monde idézte Forgács István romaügyi szakembert, aki szerint a cigányság nem egységes, nincsen kollektív tudata és közös értékrendszere. Horváth Aladár, a Polgárjogi Mozgalom vezetője szerinte viszont fontos a "roma büszkeség" vállalása és a mozgalomba való szerveződés. 

A tudósító felidézte a sajókazai incidenst, ahol háromszáz katolikus cigány buddhistának vallotta magát -, amely arra utal, hogy könnyű hozzájutni az elvileg bizalmasan kezelt adatokhoz. A kérdés az - mint ahogy arra Derdák Tibor, a helyi buddhista egyesület egyik alapítója felhívta a figyelmet -, hogyan derülhetett ki azonnal, hogy az emberek mit válaszoltak - írta a Le Monde.

deportálás népszámlálás Le Monde romák cigányok
Kapcsolódó cikkek