Közélet

Bűnvádi eljárás indul a Malév volt igazgatósági elnöke ellen

Egy moszkvai bíróság jóváhagyta a bűnügyi vizsgálatot Anatolij Ballo, a Vnyesekonombank (VEB) orosz fejlesztési bank alelnökével szemben, akit 14 millió dolláros csalásban való közreműködéssel vádolnak.

A moszkvai bíróság egyben elutasította Ballo fellebbezését. A RIA Novosztyi hírügynökség idézte a nyomozók közlését, akik szerint Ballo és meg nem nevezett bűntársai 14 millió dollárt loptak el egy olyan kölcsön keretében, amelyet egy cégnek nyújtottak a Jugvodokanal cég 100 százalékának megvásárlásához.

A nyomozók úgy vélik, hogy a pénzt offshore cégek svájci bankszámláira utalták. Ballót Oroszországban  őrizetbe vették, majd ötmillió rubel (168 500 dollár) óvadék megfizetését követően szabadlábra helyezték.

Anatolij Ballo 2009-2010-ben a Malév igazgatósági elnöke volt, majd az igazgatóság tagja maradt a kisebbségi tulajdonos, a VEB delegáltjaként.

 

 

eljárás Anatolij Ballo Malév VEB bíróság Vnyesekonombank
Kapcsolódó cikkek