A válság előtti időket idéző, nagyjából 420 millió forint összkikiáltási árú festményanyaggal rukkol elő tavaszi árverésén Virág Judit. A csütörtöki aukción 204 kép és Zsolnay kerámia kerül kalapács alá, előbbiek között számos igazi fő mű. Ilyen a 45. tétel, Perlrott Csaba Vilmos Verőfényes udvar Nagybányán című 1908-as alkotása, amely Gauguin tahiti képeinek színvilágát és Matisse fauve műveit egyformán eszünkbe juttathatja. A kiemelkedő mű – amely Virág Judit első, 1998 őszi aukcióján 2,4 millió forintos kikiáltási árról 9 millióra drágult – most 34 millióról startol a Budapest Kongresszusi Központban, és az aukciósház becslése szerint 55–75 millió közötti sávban kelhet el. Összehasonlításként: Virág Judit legutóbbi téli árverésén 24 millió forint volt a legmagasabb leütési ár (Berény Róbert: Macskás csendélet), igaz, hogy a téli szezonban a nívós képek egy részét aukción kívül dobta piacra a cég. 2011 telén a magyar aukciós piac egészén is 56 millió forint volt a legmagasabb leütési ár (Szinyei Merse Pál: Szerelmespár, Polgár Galéria), aminek a túlszárnyalására most jó esély kínálkozik.
Egy másik, szintén 1908-ban készült nagybányai neós fő mű, Iványi Grünwald Béla tájképe (204. tétel) 40–50 millióért cserélhet gazdát, de ezenkívül is jó néhány nyolc számjegyű tételt találunk a kínálatban. Scheiber Hugó Hölgy egy úrral az asztalnál című kartonja (144.) szerepelt az olasz futuristák 1933-as kiállításán, most pedig 24–32 milliót vár érte Virág Judit. Szinyei Merse Pál késői tájképe (53.) 24–28 milliót, Batthyány Gyula reprezentatív női portréja (75.) 24–30 milliót, Kondor Béla 1962-es csendélete (89.) 20–25 milliót, Ferenczi Károly Változat a Madárdalhoz című vászna (82.) 16–22 milliót érhet. Kádár Béla Hazafelé című 1910-es alkotását (129.) ugyan „csak” 7,5–9 millió forintra taksálják a szakemberek, ám kvalitása az életmű korai szakaszának fontos alkotásává avatja. Az összesen több mint egy tucat Kádár- és tíz Scheiber-mű mellett kilenc Mednyánszkyra és hat Anna Margitra is licitálni lehet csütörtök este a Kongresszusi Központban.
Virág Juditnál egy nappal hamarabb, május 16-án tartja tavaszi nagy árverését a Pintér Aukciósház. A kínálat itt is magas színvonalú, és az is érezhető, hogy a cég a minél magasabb tételszám helyett most inkább a gondos válogatásra törekedett. A 250 tétel között csak néhány bútort találunk; ez ugyan a cég hagyományos szakterületének számít, ám a tapasztalatok szerint érdemesebb lehet az aukciós porondon kívül a galériában próbálkozni vele. A felvonultatott bútorok részben kisebb és éppen ezért piacképesebb darabok, részben pedig olyan kiemelkedő tételek, mint például az árverést záró Mária Terézia-kori tabernákulum 4 millió forintos induló áron. A műtárgyak között meisseni, herendi és más porcelánok, Zsolnay kerámiák, 200 ezer forint alatti ezüsttárgyak mellett egy igazi kuriózumot is találunk: a 89. tételszám egy 19. századi kézzel festett fajansz mosdókagylót takar, amelyért 80 ezer forinttól lehet licitálni. A festmények között szerepel Batthyány Gyula és Koszta József egy-egy jellegzetes kompozíciója (101., 6,2 millió, illetve 168., 3,4 millió). A másfél száz festmény derékhadát olcsóbb csendéletek, táj- és életképek alkotják, de akadnak 18. századi itáliai és német képek, orosz ikonok, sőt egy 18. századi hindu fugurális szőttes is (137., 550 ezer). Izgalmasak Konecsni György 1930-as évekből származó plakáttervei, illetve plakátjai is; előbbieket 240 ezer, utóbbiakat 15 ezer forintról indítja szerdán a Pintér Aukciósház.
Az Arte szombati árverésén már főszereplők lesznek a grafikák, és ugyanazon a napon a Belvedere Szalonnál is nagy szerepet kapnak a papírra készült művek. A következő héten viszont ismét a vegyes profilú árveréseken licitálhatunk: a Nagyházi és a BÁV a szokásokhoz híven egyenként háromnapos tavaszi aukciót rendez. A Polgár és az Abigail viszont csak ősszel vág neki az árverezésnek.
Takács Gábor-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.