BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Berobbant a nyár, hatalmas összegeket költünk SZÉP-kártyával

Az év első öt hónapjában a feltöltések összértéke meghaladta a kétszáznégymilliárd forintot. A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus motorja.

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén májusban csaknem 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleményében kiemelte, hogy a családok pihenéséhez a kormány a SZÉP-kártyán keresztül is aktívan hozzájárul, miközben célzott intézkedésekkel tovább erősíti a hazai turizmust, és támogatja a vendéglátás fejlődését.

SZÉP kártya, SZÉP-kártya
SZÉP Kártya, SZÉP-Kártya
A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus fő mozgatórugója / Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

2025 májusában a SZÉP-kártya-feltöltések összértéke közel 35 milliárd forintot tett ki. A kártyabirtokosok közel 43 milliárd forintot fizettek SZÉP-kártyáikkal, ami 10 százalékos növekedés az előző évhez képest. A trend tehát folytatódik, ugyanis áprilisban 14 százalékkal több pénz fogyott a kártyák egyenlegéről, mint egy évvel korábban.

Felpörgött a SZÉP-kártya használata

Az év ötödik hónapjában az elfogadóhelyek száma meghaladta a 157 ezret, ami 2024 májusához képest 7,7 százalékos növekedés. Az elfogadóhelyek számának bővülésével a családok egyre szélesebb körben tudják felhasználni kártyáikat, ami szintén hozzájárul felhőtlen kikapcsolódásukhoz.

A 2025 január–május közötti időszakban a SZÉP-kártya-feltöltések összértéke meghaladta a 204 milliárd forintot, ami 5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Miközben a kártyabirtokosok 2024 január–májusához képest 12 százalékkal többet, összesen 182 milliárd forintot használtak fel május végéig kártyáikról, így a SZÉP-kártyákon 142 milliárd forint áll még rendelkezésre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.