Nézőpont: Mélyponton a Fidesz - Az MSZP az egyetlen kihívó?
A részvételüket biztosra ígérő, aktív választók körében 44 százalékkal a Fidesz továbbra is jelentősen vezet (egy évvel ezelőtt még 59 százalékon állt ebben a körben), az MSZP 27, a Jobbik 16 százalékot szerezne – olvasható a Nézőpont elemzésében, amit a Heti Válasz részére készítettek. Figyelmet érdemel, hogy az intézet 2010 áprilisa óta nem mért ilyen alacsony részvételi hajlandóságot: csupán a megkérdezettek 49 százaléka ígérte, hogy szavazna (2010-ben 65 százalék járult urnákhoz).
A Nézőpont szerint izgalmasan alakul az MSZP-Jobbik verseny, amelyben ezúttal a szocialisták állnak győzelemre (az aktív szavazók körében 2011 augusztusa és 2012 májusa között a Jobbik orrhosszal vezetett).
Összességében az MSZP látszólagos erősödését hiba volna valódi reneszánsznak nevezni – írják a Nézőpont elemzői, hozzátéve: a szocialisták erősödő szimpátiaindexe mögött nem új, hanem bátrabb támogatók állnak. A párt egyedüli kormányzását csak a megkérdezettek 18, az LMP-vel való koalíciójukat 27, míg egy „új baloldali párt” kormányalakítását 36 százalék támogatná, amely szinte egy az egyben megegyezik az előző őszi, azonos kérdésekben mért adatainkkal.
Tovább bonyolítja a helyzetet a Gyurcsánnyal való együttműködés ügye. Érdekes, hogy míg korábban Gyurcsány igen népszerű volt az MSZP támogatói körében, ma már csak a megkérdezett MSZP-támogatók 30 százaléka szorgalmazza az együttműködést vele, 57 százaléka nem. Az MSZP azonban ezt a kérdést még nem tudta hitelt érdemlően lezárni, s ezért még sok kellemetlenséget okozhat neki.


