Közélet

Kósa: a parlamenti választás után is lehet regisztrálni

A Fidesz javaslata szerint a megszűnő ajánlószelvények helyett a jövőben kétszáz aláírást kell majd összegyűjteni a parlamenti választáson való képviselő-jelöltséghez - közölte Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke hétfőn az M1 Az este című műsorában, amelyben kijelentette azt is: a parlamenti választás után is lesz lehetőség a feliratkozásra.


    A politikus a műsorban azt mondta, szélesre kívánják tárni a demokrácia kapuját, ezért azt javasolják, hogy a megszűnő ajánlószelvények helyett kétszáz feliratkozó választópolgár aláírását legyen szükséges összegyűjteni a parlamenti választáson való képviselő-jelöltséghez. A tervek szerint többes jelölésre is lenne lehetőség, azaz egy választópolgár - ha előzetesen feliratkozott a szavazásra - akár két-három jelöltet is támogathatna. Az aláírásokat a helyi választási irodák ellenőriznék.


    Kósa Lajos arról is beszélt, hogy az előzetes feliratkozás lehetősége az adott választás előtt tizenöt nappal zárul majd le, de a szavazás után újra megnyílik.
    Így ha 2014-ben - amikor mindhárom voksolás egy évre esik - egy választópolgár, aki az országgyűlési választásra nem regisztrált, de az azt követő európai parlamenti (EP) vagy az önkormányzati szavazáson szeretne részt venni, az feliratkozhat majd azokra később is, aki pedig már egyszer regisztrált, annak nem kell ezt még egyszer megtennie - részletezte a politikus az új választási eljárási törvény tervezetét, amelyet várhatóan kedden terjeszt a Fidesz a Ház elé.
    A kormánypárt ügyvezető alelnöke megerősítette, hogy a kampánycsend megszűnik.

 
 

MTI-->

regisztráció választás Fidesz Kósa
Kapcsolódó cikkek