Közélet

Balog: Megértettük, hogy a diákoknak a hitel szótól is borsózik a hátuk

A kormány szerdai ülésén dönt a pedagógusképzés plusz ösztöndíjairól - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Elmondta, tárgyalnak arról is, hogy a sportteljesítmények segítésére milyen külön ösztöndíjrendszert hoznak létre, valamint arról, hogy a keretszámok eltörlése után milyen rendszerben képzelik el a felvételi eljárást.

Megemlítette a miniszter, hogy december 31-éig kell a kormánynak a felvételi tájékoztatót nyilvánosságra hoznia, így arról is tárgyalnak, hogy "milyen módon szabályozható az a kapacitás, amit az egyetemek képesek felvenni". Rámutatott: kizárólag a ponthatár biztosít lehetőséget a diákoknak arra, hogy belépjenek a felsőoktatásba, "semmifajta egyéb keretszám nincs".

Balog Zoltán megerősítette: "mi a diákok hangját meghallottuk", ugyanakkor "semmilyen keretszámot nem jelentettünk be", e tekintetben sokféle verzió feküdt a kormány asztalán. Elmondta, "tandíj sincs", a diákhitel pedig véleménye szerint jól működő, önfenntartó rendszer lehetett volna, mert "az államtól hitelt felvenni megbízható dolog", de "megértettük, hogy a diákoknak már a szótól is borsózik a hátuk".

Balog Zoltán úgy látja, nem a megegyezés szándékával jöttek a hallgatók a kormányzattal való keddi tárgyalásra, hanem "inkább balhét akartak csinálni, ez csak részben sikerült". Reményét fejezte ki, hogy lesznek olyan tárgyalások, ahol érdemben tudnak majd eszmecserét folytatni.

Hozzátette: furcsának tartja a hallgatóknak azt a kijelentését, hogy "előre eldőlt minden", miközben ő évek óta hívja tárgyalni őket, és ha eljöttek volna, "megelőzhettek volna egy döntést". Kitért arra is, hogy voltak olyan diákszervezetek is a keddi egyeztetésen, amelyeket meg sem hívtak, mégis ott voltak, és képviselőik egyfajta "tanácsadóként" szerepeltek.

hallgató Balog Zoltán keretszám felsőoktatás
Kapcsolódó cikkek