BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Névleges vezetők felelőssége

A Fővárosi Ítélőtábla egy közelmúltban hozott ítéletében először mondja ki, hogy egy felszámolás során megszűnő cég névleges- és „árnyékvezetője” egyaránt korlátlanul felel a vállalkozás által ki nem elégített tartozásokért. Az ítélet a hitelezők fokozott érdekvédelmét biztosító egységes ítélkezési gyakorlat kialakításához vezethet a mögöttes felelősség megállapítása iránt indított perek elbírálásánál.

A Csődtörvény kimondja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben a cégvezetőknek a hitelezők érdekeit szem előtt tartva kell eljárniuk. Ellenkező esetben a hitelezők keresettel kérhetik a bíróságtól azon ügyvezetők mögöttes, egyetemleges felelősségének megállapítását, akik a felszámolás kezdetétől három évre visszamenőleg a társaság vezetői voltak, és előre látták vagy ésszerűen előre láthatták volna a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét, továbbá magatartásuk következtében a társaság vagyona olyan mértékben csökkent, hogy azzal a hitelezők követeléseinek kielégítése meghiúsult.

Jóllehet a Csődtörvény a társaság tevékenységére és döntéseire tényleges befolyással bíró háttérvezetők felelősségre vonásáról a társaság létesítő okirata szerint de facto vezetői pozíciót betöltő személyekkel azonos módon rendelkezik, a gyakorlatban vezetői felhatalmazás, illetve szavazati jog híján nehéz volt bizonyítani az árnyékvezetők befolyásának mértékét.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) egyik tavalyi határozata értelmében a névleges ügyvezetők nem mentesülnek a felelősség alól azért, mert nem ismerik a társaság pénzügyi helyzetét vagy nincsenek jelen a döntések meghozatalakor. A Fővárosi Ítélőtábla említett ítélete az LB precedensértékű döntésének nyomában jár.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.