BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fidesz: Bajnai, Oszkó és Simor voltak a Malév sírásói

A Fidesz szerint bebizonyosodott, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-kormányok ásták meg a Malév sírját", és az ügyletnél személyesen "ott sündörgött" Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Simor András is.

Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója fogalmazott így az MTI-hez eljuttatott közleményében, azt követően, hogy az Országgyűlés 298 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a Malév és a Budapest Airport privatizációját, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit és fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság jelentését.

A fideszes politikus szerint a magyar légitársaságot "tudatosan véreztették ki", azzal, hogy "kétséges és tisztességtelen privatizációt hajtottak végre szocialista üzleti körök javára, majd 127-szeres áron vették vissza, mint amennyiért privatizálták".

Az előnytelen privatizáció, a csalárd módon megkötött finanszírozási szerződések és a három éven keresztül folytatott rablógazdálkodás tette tönkre a Malévot, önálló működését pedig gyakorlatilag ellehetetlenítette - fejtette ki Kocsis Máté, hozzátéve, a Gyurcsány-Bajnai kormányok nem dolgoztak ki semmiféle "B-tervet" a Malév megmentésére, egyetlen céljuk az volt: "üzletet csinálni belőle". A kormánypárti politikus szerint az előző kabinetek az ügyben is külföldi érdekeket szolgáltak, elárulták Magyarország érdekeit, kárt okoztak az államnak és a társaságnál több évtizede dolgozó embereket az utcára juttatták.

A parlament által elfogadott, a 2002 és a 2010 közötti időszakot vizsgáló  80 oldalas jelentés megállapításai között egyebek mellett még az is szerepel, hogy az "előnytelen privatizáció, a csalárd módon megkötött finanszírozási szerződések és a három éven keresztül folytatott rablógazdálkodás pénzügyileg teljesen tönkretette a Malévot, önálló működését pedig gyakorlatilag ellehetetlenítette".

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.